2x2

Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor előadásairól

Találkoztatni a román és a magyar színházi kultúrát, közelíteni egymáshoz a két nyelvi, kulturális közösséget, színházlátogató közönséget – e szándékok köré szerveződött idén is a sepsiszentgyörgyi TAMper2 Színházi Találkozó. Szándékosan találkozó, hiszen az Andrei Mureşeanu Színház a „mérsékelt” költségvetés hátrányait a rendezvény javára fordította: egy grandiózus fesztivál helyett közvetlen interkulturális teret hozott létre. Semmi hivalkodás, nincsenek megaprodukciók és világhírű rendezők, van viszont egy potenciális „találkozási” tér, két rendező, négy előadás és egy közös fórum. A TAMper2 2008-as „kiadásának” ismét (Radu Afrim és Schilling Árpád után) két alternatív (a kőszínházi struktúrát kevésbé preferáló) rendező lett a főszeplője: Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor.

Sado-maso mady-baby

Nagyon erős szöveg, húsbavágó helyzetek és találékony színpadi megoldások jellemzik Gianina Cărbunariu mindkét, Sepsiszentgyörgyön bemutatott előadását. Bár, csak a mady-baby.edu című előadást jegyzi „mindenesként” (szerzője, dramaturgja és rendezője a darabnak) a fiatal rendező, a Sado-Maso Blues Bar ugyanúgy beleillik Cărbunariu „odamondós” előadásainak sorába.
A mady-baby.edu alaptörténete nem különösebben újszerű. Mindenki ismeri a nagy reményekkel Írországba (netán Spanyolországba stb.) utazó fiatal román lány esetét, aki megérkezése után prostituáltá válik Európában. Az ötórás hírek sokkoló beszámolóiból is ismert történetet ugyanakkor nem önmagában használja a rendező, hanem csak „felhasználja” arra, hogy az identitáskeresésről, viszonyokról és élethelyzetekről beszéljen. Teszi ezt némi „távolságtartással”, tragikomikus felmutatással.
Gianina Cărbunariu minden fölöslegtől megszabadítja az előadást, hogy „tiszta” olvasatot adjon a produkciónak. Nincs túlbonyolított díszlet, jelmez is csak módjával, a sokszor használt video-instalációkat pedig egyszerre nézhetjük díszletelemként vagy az előadás egyik figurájának vizsgamunkájaként (Bogdan vizuális művészetet tanul Írországban). A minimalista díszlet nemcsak kényszermegoldás, hanem lehetőség a színésznek, hogy mentális tereket hozzon létre. Emlékezetes jelenet a négy dobozból összetákolt repülő, amelyet – akárcsak az óvodás gyerekek – úgy használnak a színészek: egy percig sem kétséges, hogy nem valóságos repülőben zajlik a dialógus. Mădălina Ghiţescu azonos nevű figurája (Mădălina) egyszerre reálisan reményvesztett örömlány és egy helyét nem találó generáció negatív példaképe, aki román „tornászlány-beállásal” mondja el monológját az aktuális társadalmi helyzetről. A Răzvan Oprea (Voicu) és Rolando Matsangos (Bogdan) által megformált karakterek is hordozzák ezt a kettősséget, a spicli és egyetemista realista és „elrajzolt” figuráját. A minden szempontból „egyszerű” előadás a nagyon intenzív színészi játék által válik izgalmassá és befogadhatóvá. Ahogyan a rendező ajánlásában olvashatjuk: „egy előadás azoknak, akik 2005 Romániájában élnek, vagy azoknak, akik már eldöntötték, hogy ideje nem itt élni”.
A társadalmi méretű „idegbajt” a mady-baby.edu-nál talán kissé elvontabban, de annál érzékletesebben képviseli a Maria Manolescu drámájából született, ugyancsak Cărbunariu rendezte Sado-maso Blues Bar című produkció. Az ugyancsak három színészre osztott előadás az előzőtől eltérően mozgalmasabb és bonyolultabb díszlettel dolgozik, nevezetesen az utcával. A színház udvarának egyik gangjában elhelyezett előadás játéktere vitrinszerűen van elválasztva az utcától, ezzel gyakorlatilag két nézőteret is „életbe léptet”. Az utcáról nézve tehát nemcsak a színészek, hanem a nézőtéren ülő közönség is játékosoknak tűnhetnek és fordítva. A bukaresti sugárúthoz képest a szentgyörgyi utca nem kínált bőséges kommunikációs helyzetet a járókelőkkel, de így is érzékelhető volt a szándék, hogy a színpadi valóság maga a reálisan létező város. Az ugyancsak színészközpontú előadásban a mady-baby.edu-hoz képest nemcsak a terek változnak gyors ritmusban, hanem a szerepek közt is folyamatos váltások vannak. A két főszereplő (Virgil Aioanei, Rolando Matsangos) gyors váltásokkal bújik egyik-másik figura bőrébe minden nehézség nélkül. A különböző helyzetek okán a vitrin is több jelentést kap: az elején egyszerű ablak, majd egy autóbaleset helyszíne, végül pedig a Sado-Maso Blues Bar bejárata, kirakata: gumibabák, nézők és színészek (játék)tere.

Kísérlet Gogollal és Kafkával

A TAMper2 magyar „oldalát” Bodó Viktor két, kísérleti-színházi jellegű előadása képezte. Sajnos mindkét előadást némi csonkítással, változtatásokkal láthattuk, hiszen a budapesti Katona József Színház Kamra- beli produkciójának eredetileg folyosószerű terét nem lehetett teljes egészében a sepsiszentgyörgyi színpadra „adaptálni”. Míg ez esetben a tér képezte a problémát, a Holt lelkek, Bodó új társulatának előadása esetében,a rendezői koncepció változott és a színészek cserélődtek a tavalyi bemutató óta.
A Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor Gogol adaptációjának előnye és hátránya is a merész kísérletezés. Egyrészt átértelmezi a Holt lelkeket és a szöveg színházi/ színpadi szerepét, helyébe hozva a szabad színészi játékot és improvizációt, másrészt úgy tűnik, hogy e formabontás nem tartja össze a produkciót, szaggatottá, néhol erőltetetté válnak a „szétcincált” jelenetek. A kaotikus előadáskísérletben a gogoli textus csak ürügy, kiegészül rögtönzött szövegtöredékekkel, az improvizált és lerendelkezett jelenetek néha egymásbaépülnek, néha meg csak önmagukban állnak. Mindennek ellenére izgalmas kísérletnek lehettünk tanúi, hiszen a színészi munka, még ha sokszor nem is tesz hozzá semmit az összjátékhoz, izgalmas megoldásokat, erős színpadi jelenlétet hordoz.
A Szputnyik előadásától eltérően a Katona József Színház produkciója óraműpontossággal szcenírozott, hatásos látványelemekkel és nem utolsó sorban fantasztikus színészi megoldásokban gazdag előadás. Kafka Per-ének, Bodó Viktor–Vinnai András által készített átíratából született előadás játéktere leginkább a varsói gettó sötét és hosszú, folyosószerű utcáira asszociál. Olyan nyilvános tér ez, amelyben minden megtörténhet és minden meg is történik. Bodó előadásában nem Josef K. a történet kulcsfigurája, elméjének szüleményei elevenednek meg, nem küllemükben, hanem viselkedésükben torzult alakok, abszurd, sőt szürreális helyzetek. Az iszonyatos tempóban változó jelenetekbe montázs-szerűen építi be a rendező mindazon kulturális utalásokat (opera- és musical betétek, ismert képkompozíciók stb.), filmes megoldásokat, amelyek által fokozott „bolondokháza hangulat” keletkezik. Josef K. ebben az őrült, groteszk és tragikus játékban folyamatosan veszíti el realitásérzékét, „változik” porszemmé a mellette, mögötte, fölötte zajló eseményekben.
Bodó Viktor előadásában a jólkomponált látvány mellett a színészi játék a hangsúlyos. A Katona József Színház társulata a legapróbb mimikai gesztusoktól a kabaré-jelenetekig mindent kitűnően megold. Egyszerre komikus, groteszk és végletes, több skálán mozgó alakítások teszik a produkciót az elmúlt évek egyik legjobb előadásává.
Bár a színházi találkozó keretében szemtől szembe nem igazán alakult ki érdemleges beszélgetés a két különböző színházi kultúrából érkező rendező között, áttételesen a négy előadás révén kialakulhatott egy mozaikos kép közös és eltérő vonásokkal. A tavalyi Radu Afrim – Schilling Árpád találkozó után, úgy tűnik, hogy a Bodó Viktor és Gianina Cărbunariu párosítás is sikeresnek bizonyult, hiszen ez esetben is két olyan színházi ember előadásai találkoztak, amelyekben közös a színházi nyelv megújítására tett kísérlet. Cărbunariu és Bodó nemcsak provokál előadásaival, hanem diagnosztizál, társadalmi és emberközi problémákra mutat rá. Mindekettejük esetében érvényes, hogy a szöveg minden esetben csak az előadással együtt, előadás-szövegként olvasható. Míg Gianina Cărbunariu saját szövegeit, addig Bodó Viktor Kafka és Gogol szövegeit tekinti ürügynek a színpadi megvalósítás szempontjából.

* Az írás megjelent a Szabadság 2008. szeptember 26-i számában Színházi kísérletek román-magyar módra címmel