A Babes- Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának IV. éves színész hallgatói egy viszonylag keveset játszott Moliére drámát állítottak és gondoltak színpadra. Az 1672-ben íródott Tudós nők, amolyan szalon-dráma első látásra kevéssé keltheti fel érdeklődésünket, ami a színpadi szituációkat illeti, ez esetben viszont élő színpadi olvasattal találkozunk.
Keresztes Attila és a végzős színész- osztály Moliére könnyed vígjátékából szó szerint és átvitt értelemben is vérbő előadást hozott létre, ami csak foszlányaiban tartja meg a XVII. századi francia miliőt. A jelenetek végén felcsendülő rokoko zene inkább elválasztja a jeleneteket, mint illusztálja a történetet, a rokoko stílusú aranyozott asztal is csak a polgári hóbort kelléke, hiszen a szereplők mindenre használják kivéve, ami eredeti funkciója lenne: írás helyett ülnek rajta, kapaszkodnak az asztallábba. Itt a zongora sem használható egyébre, mint italosüvegcsék elrejtésére, melyeket aztán alkoholista rítussan fogyaszt el Chrysale (Balázs Csaba). Még a korhű öltözékkel és sminkkel ellátott Jegyző (Fogarasi Alpár m. v.) is csak dekor, kellően civil ahhoz, hogy ne engedjen következtetni személyének színpadi jelentőségére. Az értelmezett, vagy átértelmezett Moliére- játékra erősít rá a tér- jelmez- és díszlethasználat is, hiszen a Harag György Stúdióterem szűk terében nem adatik meg a nézőnek, hogy kellő távolságból szemlélje az eseményeket, akaratlanul is „belebotlik” a színészekbe. A díszlet és a térszervezés középpontjában egy piros csipkézett kanapé áll, mely egyaránt „helyszíne” a társasági- és magánéletnek: a grammatikáról tartott vitának és a szexuális feszültségek levezetésének. A jelmezben is (Bianca Imelda Jeremias munkája) társítva van a csipkézett szoknya a mai csíkos kesztyűvel (Henriette esetében).
A rendezői megoldások lényegében a színészi játékba kódoltak, a helyzet csak ürügy a gazdag színészi játék kibontakoztatásának érdekében. Henriette (Varga Andrea) ebben az esetben csak látszólag kulcsa az eseményeknek, lényegében ő csak elindítja a szituációk hosszú sorát, melyek vége nem vezet sehová, mint ahogyan a kétségbeejtő sznobériának sincs vége- hossza. Varga Andrea játékában így, egy dolog marad hangsúlyos: a tini lázadás és a mindenre– beleértve a házasságot is– fittyet hányás. Már a kezdő jelenetben ironikusan viseltetik Klitander (Köllő Csongor) szerelme iránt, a fordulat is mintha csak ellenkezésből következne be, anyja és testvére ellen. Henriettel szemben Köllő Csongor Klitandere elvből gunyoros (néhol agresszív) minden iránt, ami az arisztokrata tudáshajszát illeti, viszont tunya állítólagos szerelmét illetően, míg végül feladva az egészet, földön űlve várja a végkifejletet. Meghökkentően emlékezetes jelenet a fűrdőköpenyes széplélekkel, Trissotinnal (Galló Ernő m.v.) való jelenet, amelyben az egymás után elcsattanó pofonokból vértócsa származik.
A már többször hangoztatott sznobériát következetesen Philaminte (Balázs Csilla) és Armanda képviseli, akik rögtön kiájulnak a verseit franciául olvasó Trissotin előtt és hajtépve viseltetnek Mari, a szakácsnő helytelen beszéde iránt. Míg Balázs Csilla Philaminte-je egyenletes, de sokszínű színészi játékot hoz az előadásba, addig Magyari Ágnes Armandája kissé egysíkú, töretlen pátosszal játszik, ezért egy idő után unalmasnak érezzük, ugyanakkor néhol gátként is feszülhet e játék a többi szereplő viszony- meghatározásában. Kettejük ellenpontja Balázs Csaba alkoholista Chrysale-ja, aki a „szakácsnőcsábító” elnyomott férj komikus karakterét hozza.
A hálószoba- zajokat, a „bölcsesség szeretete” mögött/ fölött meghúzódó szexuális ösztönöket sejtető előadásban hangsúlyos szerephez jut Beliza és Maria. Gergely Tünde menyasszonyi- ruhás Belizája leginkább Lorca, minden áron frigyrelépni akaró nagymamáját idézi meg, mintegy frusztrált és öregedő (senkinek nem kellő) kéjenc hölgy, aki az etikettet felrúgva enyeleg a körülötte lévő férfiakkal. Máthé Annamária Maria-ja pedig egszerre tudatlan szakácsnő és rátarti nő, aki vágyat ébreszt munkaadójában.
A kolozsvári végzős színész osztály előadása nemcsak, hogy aktuálisra tudja hangolni Moliére drámáját, hanem teret enged egy főiskolás előadás lényegi meghatározójának, azaz a színészi alakításoknak. Ebből a nézőpontból, a sziporkázó alakítások miatt megbocsájtható a néhol önkényes, vagy eröltetett rendezői koncepció.
No comments:
Post a Comment