variet- pierot

Lucinda Childs

2011-11-02T13:53:00.000-07:00

The fantastic Lucinda Childs!

Lucinda Childs Dance Company from Barbican Centre on Vimeo.

Les Ballets du Trockadero

2010-05-13T02:51:00.000-07:00

New session 2009/2010

2009-08-27T07:38:00.000-07:00

Beharangozók, szorólapok, netes források hirdetik az új szinházi (nincs hosszú "i" betüm) évadot, s mint minden évadkezdés előtt, most is nagy izgalommal követem a hol, mikor, miérteket. Ami azt illeti, sajna az idei évadkezdés hallatán nem bizsereg a hátam közepe...újra úgy tünik, hogy ha megvalúsitásaiban nem is, de tematikailag vérszegény évad előtt állunk, keveset igérnek a cimek, szerzők, mintha a szinházi intézmények egyszerűen csak betartanák a klasszikus 1 évad- 4 előadás felállást. Lassú és akadozott mozgásokat, tapogatozó és életunt lépéseket és kulturális zárlatot birok kiolvasni a 2009-2010-es évad sorozatcimeiből. Persze, mindez csak szubjektiv jóslat...Hiányolom a bátor rendezéseket, még akkor is ha csak fele arányban sikerülnek, a kortárs szerzőket, még akkor is, ha szövegeik néha felszinesek, a többnyelvű szinházat, a transzilván szinészek projekszerű munkáit, a szinházat közötti átjárásokat, az igényes műsorpolitikát és szeretném azt, hogy ne "NOCOMMENT"-el kelljen letudni egy előadást, szinhazi jelenséget!

itt alant találjuk a tervezett bemutatókat, szinházanként

Kolozsvári Állami Magyar Szinház - nocomment a Visszaszületésért (kérem újradefiniálni a szinház fogalmát!!!).

Tamási Áron Szinház - hmmm, az Ilja, remélem a felujitás sikeres lesz

Tomcsa Sándor Színház

Északi Színház Harag György Társulat

Csiki Játékszin

update-je következik

nocommentelek

2009-05-19T23:28:00.000-07:00

Mostanság csak NO COMMENT bejegyzéseket tudok ide közzétenni: hódít a középszerűség, a mis-más rendezvény, a félig- meddig előadás és nem utolsó sorban a "kitudjamilyenalapon" odaítélt díjak, és még nem beszéltünk a végzős szinis osztályok katasztrofális teljesítményeiről és a sajtótermékek színházrovatainak egyszerűen nevetséges írásairól. Példaként egy szemfüles újságíró cikkét hozhatjuk, aki egy színházi díjátadó gála értékelése kapcsán félmosolyt bírt felfedezni egy jelen sem lévő színész arcán, ugyanis nem konstatálta, hogy a képernyőn megjelenő arc nem élő felvétel, hanem fotográfia. A közéleti lap munkatársát STUPIDITAS díjra terjesztem elő.

Most meg itt egy új színházi plakát. NO COMMENT

UNITER: no comment

2009-05-15T01:21:00.000-07:00

Uniter 2009

2009-04-14T10:32:00.001-07:00

Jelölések
DEBÜT:

Ioana Anastasia Anton [Hamlet, rendezte: Bocsárdi László, Teatrul Metropolis, Bukarest] Ofelia

Florina Gleznea [Cu-i e frica de Virginia Wolf, Teatrul Act, Bukarest] Martha

Ionuţ Grama [Cu-i e frica de Virginia Wolf, Teatrul Act, Bukarest] George

A LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ:

Valeria Seciu [Lear, rendezte: Andrei Şerban, Teatrul Bulandra, Bukarest] Gloucester

Skovrán Tünde-középen- [Három nővér, rendezte: Tompa Gábor, KÁMSZ] Natasa

Ada Simionica [And Bjork, of course, Teatrul Toma Caragiu, Ploiesti] Hilda

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ:

Hatházi András [Három nővér, rendezte: Tompa Gábor, KÁMSZ] Andrej

Sorin Leoveanu -jobbról- [Szeget szeggel, Teatrul Marin Sorescu, Craiova] Lucio

Pálffy Tibor [Yvonne, burgundi hercegnő, rendezte: Bocsárdi László, Tamási Áron Színház] Kamarás

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ:

Dorina Chiriac [Ioana şi focul, Teatrul de Comedie, Bukarest] Ioana

Kézdi Imola [Három nővér, KÁMSZ] Masa

Mariana Mihuţ [Lear, rendezte: Andrei Şerban, Teatrul Bulandra, Bukarest] Lear

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ:

Mátray László [Yvonne, burgundi hercegnő, Tamási Áron Színház] Fülöp herceg

Victor Rebenciuc [Az ügynök halála, Teatrul Bulandra, Bukarest] Willy Loman

Bogdán Zsolt [Három nővér, KÁMSZ] Versinyin

LEGJOBB DÍSZLET:

Bartha József (Yvonne, burgundi hercegnő)

Both András (Három nővér)

Velica Panduru (Boala familiei M, rendezte: Radu Afrim, Teatrul Mihai Eminescu, Temesvár)

LEGJOBB RENDEZŐ ÉS ELŐADÁS:

Radu Afrim, Omul pernă, Teatrul Maria Filotti, Brăila

Bocsárdi László, Yvonne, burgundi hercegnő, Tamási Áron Színház

Tompa Gábor, Három nővér, KÁMSZ

Lulu á la Silviu Purcărete

2009-04-10T02:05:00.001-07:00

Színlap
Kritikai tükör:
Nánay Fanni: Lulu az arénában
Jászay Tamás: A vágy közönséges tárgya
Nánay István: Groteszk sorstragédia

Affiche á la Berliner Ensamble

2009-04-09T07:49:00.001-07:00

forrás: Berliner Ensamble

Színházi tükrök 1-3

2009-04-09T01:06:00.000-07:00

1.

Rögtön a közepébe. Fesztiválok alkalmával megszoktuk, hogy kezdés előtt hosszadalmas megnyitóbeszédek indítják a kezdődő rendezvényt. Ez alkalommal elmaradt a sokszor unalmas és felszínes „szpícs” és megkezdődött az, amiről egy színházi fesztivál szól: az előadás. Ez a „gesztus” sokak számára talán nem volt pozitív jellegű, személyesen úgy gondolom, hogy ez a lényegretörő indítás érzékeltet valamit a fesztivál szándékáról, nevezetesen, hogy a színházra, a színházi aktus közösségteremtő szerepére kíván koncentrálni, nem pedig félhivatalosan beszélni arról, ami történni fog.

A Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé tükröt kíván tartani, olyan tükröt, amelyben nemcsak saját régiónk színházi kultúrája tükröződik vissza minduntalan, hanem egy tágabb Közép-Kelet Európai színházi gondolkodás is körvonalazódik, ha úgy tetszik, viszonyítási alap teremtődik a többé-kevésbé ugyanazon régióhoz tartozó, ám színházi törekvéseikben eltérő alkotók, színházi intézmények között.

„Bravó, bravó!” – kiáltja be a színpadra harsányan egy lengyel hölgy, üdvözölve a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Romeo és Júlia című, szerda esti mozgásszínházi produkcióját. Itt viszonylag könnyű dolga volt a lengyel nézőnek, hiszen könnyen dekódolta az előadást, mozgásszínházi produkcióról lévén szó. A későbbiekben magyarul, románul, csehül, németül zajló előadások esetében talán már nehezebb lesz.
Zsámbéki Gábor Goldoni rendezésével startolt a majd’ két hétig tartó fesztivál. A budapesti Katona József Színház előadása már kezdéskor nyilvánvalóvá teszi a szándékot, hogy nem korhű, de nem is erőltetetten aktualizált előadás kíván lenni. A szereplők „civilként” érkeznek a színpadra és a nézők előtt öltik magukra jelmezeiket. Utal ez egyszerre Goldoni drámájának karneváli idejére és arra, hogy mégiscsak kortárs előadással van dolgunk. Az előadás végig fenntartja a 18. és a 21. századi kettősségét: a korhű jelmezek többsége kortárs kiegészítőket is magába ötvöz, legyen az egy csíkos sál vagy egy korban oda nem illő színű ruhadarab vagy éppen – és talán ez a legfontosabb jele a korok közti ingázásnak – a mai szavakkal, gesztusokkal, dudorászott dallamokkal tűzdelt játék. Mindeközben a Karnevál utolsó éjszakájának díszlete megmarad kelmekészítő műhelynek, telezsúfolva mindenféle szövő-, festő- és fonó alkalmatosságokkal, a lebegő szövetek viszont befejezetlenek, elvarratlanok, a történet „lezáratlan”.

Goldoni Velencétől búcsúzó darabjának Zsámbéki-féle rendezése számomra csak látszólag lép túl a felszínen. A kispolgári életüket élő szereplők a karnevál utolsó éjszakáján nagy döntéseket hoznak (feleségül és férjül mennek, Szentpétervárra utaznak stb.), Zsámbéki mégsem nagyítja fel vagy hozza igazán felszínre ezen döntések miértjeit és lényegét, hanem belesimítja az előadás általános hangulatába, mintegy semlegesíti. Ezáltal nem érezhetjük tragikusnak a nézők fele tanulságként elhangzó mondatot az előadás végén, miszerint a hagyományos kelmekészítő műhelyből souvenir bolt lesz az idők folyamán. Ebben a rendezői koncepcióban a szereplők is megmaradnak a fura vásári játék figuráinak, a kiváló színészi alakítások ugyanakkor elfeledtetik velem a rendezői „hibákat”. Itt csak négy epizódszereplőt emelnék ki: Fullajtár Andrea és Kocsis Gergely párosát, a hipochonder Alba és Lazaro, a féltő férj komikus párosaként, valamint a Jordán Adél és Nagy Ervin alkotta Elenette– Augustin párost, amely díszpéldánya a hóbortos, hisztis és minden pillanatban kiszámíthatatlan fiatal szerelmespárnak.

Szerelem táncban, vagy ahogy az M Stúdió szórólapja hirdeti „mozgásszínházi előadás egy részben, fizikai-színházi képekben elbeszélve”. Uray Péter Romeo és Júlia rendezése valóban képekben gondolkodik, minden mozgás, táncelem finoman szőtt képekben manifesztálódik. Uraynak segítségére van ebben Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező, aki minimalista, de mégis jól működő díszletet hoz az előadásba. A téglalap alakú, mozgatható „vaskockák” egyik oldala rideg tükörként működő fémhasáb, másik oldala állványszerű korlátrendszer, mögötte egy leromlott város töredékes fényképével. Mindez ugyanazon díszletdarabban, amely házként, rácsos ablakként, falként és sírhelyként is funkcionál, a darabok egymás mellé illesztése pedig izgalmas fényhatásokat eredményez. Az első látásra ridegnek tűnő vasalkalmatosságok ellenére Uray Péter rendezése, valamint a táncos-színészek által intim térré változik a rideg környezet. A táncosok bejárják, kitöltik, belakják mozgásukkal a teret, konfliktusokat, vívást és gyilkosságot „táncolva”. Meglepő, hogy a sokszor csak a nő–férfi viszony módozatait kifejező mozgásszínházi eszköztár ez esetben egy egész shakespeare-i viszonyrendszert volt képes felépíteni, összpontosítva persze Romeo (Nagy Attila) és Júlia (Magyarosi Imola) szerelmére. Nagy Attila és Magyarosi Imola játékának legfőbb jellemzője, hogy megfelelő egyensúlyt tart a tánc erotikussága és túlfűtöttsége között.

2.

A Sepsiszentgyörgyön zajló színházi szemle első hetének második felében láthattuk Jan Klata nem mindennapi Oreszteia rendezését a krakkói Stary Teatr előadásában, BL címmel, Borlai Gergő és Ladányi Andrea dobra- és táncra „írt” mozgásszínházi előadását, valamint a 2008-as Pécsi Országos Színházi Találkozó három fontos díjjal jutalmazott Az öreg hölgy látogatása című produkciót, Zsótér Sándor rendezésében. A főműsor mellett, az OFF-programban Radu Afrim, a sepsiszentgyörgyi román társulatnál rendezett Lucia korcsolyázik című előadását láthatta a közönség. Az előadások mellett szakmai beszélgetések és koncertek színesítik a programot, igazi fesztivál hangulat uralkodik a Tamási Áron Színházban.

Akarva-akaratlanul nézői konvencióváltást sikerült elérnie a krakkói Stary Teatr Oreszteia előadásával. A beérkező nézőket hatalmas mennyiségű színpadi füst fogadja, mindezt persze elnézzük Jan Klata rendezésének, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevesek számára látható a színpad jobb oldalán elhelyezett vászon, amelyen olvashatnánk a feliratot. Az első tíz perc kétségkívül nem az előadásra való odafigyeléssel, hanem a feliratozás utáni „kapkodással” telik. Jan Klata rendezése viszont annyira magával ragadó, annyira gazdag erős színpadi helyzetekben, és nem utolsó sorban látványban, hogy ösztönösen feladjuk az amúgy sem látható felirat nézését és koncentráltan az előadást figyeljük.
Klata Aiszkhülosz tragédiáját megfosztja minden istenitől, szó szerint a földre hozza. A királynak járó vörös szőnyeg itt csak a törmelék eltakarítása után csillan meg, a „csillogás” sem tart sokáig, hiszen nem sokkal később állati csontvázként „tér vissza” Agamemnon. Az isten Klata színpadán Robbi Williams slágert énekel, koncertteremmé változtatva a színpadot, Oresztész O betüt visel mai polóján, a jós pedig jóslatának mondatait saját ruháján. Nem erőszakos az aktualizálás, csak dermesztően mai. Horrorisztikusan groteszk és mégis katarktikus. Sejtelmes, végletes és egyszerű. Jan Klata színházi partitúrájában a szöveg csak egyik alkotóeleme a megaprodukciónak, talán ezért volt nélkülözhető a feliratozás.

Az előadást követő beszélgetésen pontosan az előadás modernsége került terítékre nem kis vitával. A fordításból is adodó fogalmi félreértések miatt kissé követhetetlenné vált a beszélgetés, több hozzászólás is próbálta kimozdítani a beszélgetést a zűrzavarból, de sajnos nem sikerült kialakulnia érdemi párbeszédnek. Egy bíztos: keveseket hagyott semlegesen az előadás.

A pénteki BL című mozgásszínházi produkció már nem borzolta ennyire a kedélyeket, annak ellenére, hogy Ladányi Andrea és Borlai Gergő nem szokványos táncszínházi előadást hoztak Sepsiszentgyörgyre. Borlai és Ladányi (innen a cím) első színházi együttműködése meglehetősen nagy sikert aratott a fesztiválon. Az alapállás a következő: egy hatalmas dobfelszerelés és egy női test, gyorsan igyekszem hozzátenni, hogy egy kiváló dobos és egy méltán megbecsült táncos duója a produkció. Koreografált és improvizatív jelenetek váltogatásából épül fel és jön létre az előadás. A BL című produkció ugyanis a férfias, hangfekvésében erőteljes hangszer és a női test kettősére épít oly módon, hogy folyamatosan kommunikál egymással Ladányi Andrea önkomponált mozgása és Borlai Gergő dobjátéka. Az előadás a magas fokú figyelemről és egymásrahangoltságról tanuskodik. Borlai és Ladányi alkotói dialógusa mindvégig táptalaja az előadásnak, a táncosnő kezdeti nőies ruhája, balett-, majd magas sarkú topánja, gyengéd mozdulatai folyamatosan váltanak át, idomulnak hozzá a dobos játékához, míg a végén Ladányi is terepszínű katonanadrágot ölt az utolsó akkordhoz, amelyben a dobos által vezérelt karjai adják a „dobpörgést”.

Az utóbbi év színházi meglepetése Sepsiszentgyörgyre is meghívást kapott. A szakma által eddig többnyire mellőzött budapesti József Attila Színház a tavalyi POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) három fontos díjat is besöpört Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című produkciójával. Elvitte a legjobb előadás, legjobb rendezés és Ladányi Andrea személyében a legjobb női főszereplő díját is.
A poros kisvárosba, Güllenbe hazalátogató milliárdosnő Claire Zachanassian (Ladányi Andrea) gyakorlatilag felvásárolja a várost, „megvásárolja” az embereket annak érdekében, hogy ifjúkori szerelmét meggyilkolják, ezáltal igazságot szolgáltatva a régen történt megalázásért. Zsótér Sándor tandrámaként viszi színpadra Dürrenmatt ’50-es években írt drámáját, az előadás tagadhatatlanul brechtiánusra sikeredett dalbetéteivel (Tallér Zsófia komponálta a zenét), jelzésszerű és nonfiguratív díszletével (Ambrus Mária tervezte), morális állásfoglalásával.

Dürrenmatt szövege talán soha nem volt ennyire aktuális, mint jelenleg: a pénz által hatalmat, majd igazságot és egész világrendet vásárol magának Claire, a város etikátlannak, morálisan elfogadhatatlannak tartja az egymilliárdos ajánlat feltételét, Ill (Méhes László) meggyilkolását, ám alattomosan mindenki hitelre vásárol a beigért összegből. „Európában élünk!”– hangzik el a polgármester szájából a visszautasítás, ám ez senkit sem gátol abban, hogy hallgatólagosan adja beleegyezését a gyilkossághoz. A dürrenmatti szöveg ellenében Zsótér előadása nem árnyalja ennyire az etikai kérdéseket, hanem egyértelműen állástfoglal a pénz kontra morál ügyében. Úgy tűnik, Zsótér túlságosan is kisajátítja a problémát és az előadást talán kissé önkényesen önti brechtiánus formába. A leegyszerűsített játék, az illusztratív díszlet, a száraz és pontos ritmus didaktikus előadást eredményez. Zsótér rendezése megmarad tanulságos történetnek egy, sokszor erőltetett színházi formában. Sajnos az erőteljes koncepció maga alá gyűri a színészi játékot is, amely így nem annyira az érzésekre, mint a technikára épít.

„Szerelmi melodráma parabolában elbeszélve” – értékelte a produkciót Zsótér Sándor az előadást követő szakmai beszélgetésen, kiemelve, hogy először operettben gondolkodott, de a koncepció a próbafolyamat alatt átalakult. Nem kevés szerepe volt ebben a József Attila Színház kulturális környezetének. Zsótér szerint ugyanis minden előadás csak a kulturális környezetével együtt érvényes és értelmezhető. Az 1953-ban gyárvárosi környezetben, a munkásosztály számára létrehozott színház státusa az utóbbi időben megváltozott, az ipari környezetet felváltották a multinacionális cégek irodahelyiségei, impozáns irodaházak. Ebben a környezetben a pénz hatalmára kiélezett előadás nyilván fokozottabb érvényességgel, kritikai éllel bír. A beszélgetés során szó esett a magát népszínháznak tartó intézmény műsorpolitikájáról is, illetve a művész-színház irányában való nyitás lehetőségeiről, megtartva a szórakoztató produkciók tendenciáját.

Radu Afrim most sem hazudtolta meg önmagát: ezúttal is egy kvázi imeretlen szerző szövegét állította színpadra sajátosan afrimi látványvilággal, keserű humorral. A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşeanu Színház Laura Sintija Cerniauskaite szövegéből készült, Lucia korcsolyázik című előadása a fesztivál OFF-programjában volt látható. Az előadás lényegében két generáció története, kortárs sztori a lelki frusztrációkról, beteges vágyakról, identitáskeresésről. A központ a jégpálya, szerelmi történetek, családi válságok, egyéni útkeresések helyszíne. Afrim előadásában befele játszanak és kifele, a nézők fele monologizálnak a szereplők, miközben korcsolyáznak, táncolnak és énekelnek. Az apró belső tragédiák hálozatában vergődnek mindannyian: az ágyhoz kötött beteg Apa (Florin Vidamski), a helyzet miatt frusztrált Anya (Elena Popa) és Félix (Daniel Rizea) a fiú, aki nem képes szexuálisan is ápolni kapcsolatát barátnőjével, Luciával (Claudia Ardelean), aki meg irigyli a korcsolyakölcsönző fiú (Sebastian Marina) feleségének, Tanianak (Fatma Mohamed) látszólag boldog, gyerekáldásban gazdag életét. Radu Afrim rendezése groteszk, tragikus és komikus egyszerre.

3.

Tagadhatatlan, hogy minden színházi fesztiválon van legalább egy olyan előadás, amely szakmai mélypontnak számít, és amely minőségét tekintve – negatív módon – kirí a meghívott elő adások sorából. Úgy tűnik nem volt feltétlenül célravezető az az előadás-válogatási szempont, miszerint saját kulturális környezetükben szakmai díjakkal méltatott előadások szerepeljenek a színházi biennálén. Olyan produkciók kaptak meghívást az első alkalommal megrendezett fesztiválra, amelyek az elmúlt két színházi évadban rangos elismerésben részesültek. Sajnos nem minden esetben volt mérvadó követni a díjakat, hiszen mint tapasztalhattuk, a díj sok esetben nem volt egyenesen arányos a produkált minőséggel. Leszek Madzik Barázda című előadása után például sokadmagammal gondolkodtunk azon, hogy mit keres egy ilyen közhelyektől roskadozó, színháznak alig nevezhető produkció a fesztiválon. A lengyelországi Lublin Katolikus Egyetemének Scena Plastyczna elnevezésű amatőr színházi társulása Leszek Madzik művészettörténész-rendező vezetésével nem színházi határokat feszegetett, hanem a közönség türelmét tette kockára félórás produkciójával.

Az előadás, mely nagy valószínűséggel a lengyel miszticizmusból építkezik, vontatott, a felsorakoztatott szimbólumok közhelyesek, ezáltal semmitmondóvá silányul. Madzik barna papírba csomagolva tolja be lényeit, akikre gabonaszemeket öntve továbbsegít a vízzel teli barázdába, ahonnan majd papírfalakat áttörve érkeznek be az ugyancsak papírfal mögötti térbe. A folyamatot négy alakkal hajtatja végre (mindegyik kopasz és indigókék zubbonyt visel), hogy a végén fehér ruhás szőke kislányt vezessen végig ugyanazon a barázdán. Teszi mindezt rituális templomi zenére, kellően fanatikus arckifejezéssel. Sajnos a Szakszervezetek Művelődési Házának lerobbant diszkóterme sem segítette az előadást, épp ellenkezőleg.

Az OFF-program másik produkciója Goda Gábor Törékeny című rendezése a sepsiszentgyörgyi M Studionál. A budapesti ARTUS Kortárs Művészeti Stúdió alapítója és vezetője először dolgozott a sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi műhellyel, a kapcsolat izgalmas alkotást eredményezett. A fizikai, szellemi, lelki törékenység gondolatára építő előadás személyes „vallomások” sorozata tánccal/mozgással, zenével és szöveggel elbeszélve. Ez utóbbi két szempontból sem erőssége a produkciónak. Egyrészt mert az elhangzó szövegek poétikusan giccsesek, másrészt mert a táncos-színészeknek nem erőssége a beszéd, annál inkább azonban a mozgásbeli kifejezések. A Lajtha László stúdiótermet két részre osztja Goda Gábor, az egyik egyfajta közösségi tér, a kapcsolatok hálója (ferde lábú kisszékeken ülve több farúd köti össze a szereplőket), a másik egy látszólag egyszerű natúrfa pódium, itt bontakoznak ki a páros vagy éppen háromszereplős viszonyok. Az első látásra egyszerű színpadot ugyanis kis rekeszekkel látta el Bagoly Zsuzsanna díszlet- és jelmeztervező, amelyből előkerülnek a virágmintás ballonkabátok, üvegpoharak, plüssmackó, kalap és rámába fogott ablaküveg. Az apró kellékek, az ugyancsak a törékenységre építő len, selyem és csipke jelmezek, a néha melankolikus zene egy gondosan kitalált miniatűr világ látványát és hangulatát hozzák. A kezdeti, kissé vontatott ritmust felváltja az intenzív (tánc)játék, az erős jeleneteket pedig azok hangulati ellenpontjai. Csak egy példa: Nagy Attila bekötött szemmel, meztelenül, plüssmackóval a kezében egyensúlyoz üvegpoharakon, a jelenet ellenpontjaként Bajkó László pelenkában táncol legényest. Az előadás utolsó jelenetében eltolják a pódium felső lapját, alatta üvegpoharak tömkelege, ezen az instabil talajon táncolnak marionettként a színészek, lábukra, kezükre erősített madzaggal, amelynek végén kövek vannak felfüggesztve. A kitágított jelenet zárja a törékeny előadást. Törékeny, hiszen bármikor eltörhet egy pohár, leeshet egy kő, betörhet egy fej (egyik jelenetben Nagy Eszter sétál végig a többi szereplő fején).

A főprogramban is változó színvonalú előadásokat láthattunk: a prágai Divadlo Comedie Kafka Peréből készült monoton, ám térhasználatában izgalmas elő adását Dušan D. Parižek rendezésében, Ionesco öt egyfelvonásosát a bukaresti Odeon Színház előadásában és végül a berlini Deutsches Theater Oreszteia előadását, mely minden bizonnyal az utóbbi évek egyik meghatározó színházi produkciója.

A prágai Komédiaszínház Kafka előadása lecsupaszítja a szöveget, abban az értelemben, hogy a „külső” történéseket nagyrészt mellőzi, helyette a belső, átélhető történésekre összpontosít, így az előadás egy kétórányi belső monológgá „dagad”, kevés érdemleges színészi játékkal. Hiába a háttérben vibráló képek a falon, az előadás monoton és vontatott. A digitális technika erőltetett, önkényes megoldás a lélek-történet aktualizálására. Az előadás térhasználata viszont izgalmas. Az ugyancsak Dušan D. Parižeknek tulajdonítható díszlet egy rombusz alakú üres szoba, melynek hiányzó két fala által a nézőtér fele nyitott. A szűk térbe minden esetben tudatosan lépnek be a szereplők, mintegy behatolva Josef K. (Martin Finger) lelki világába, ő maga viszont nem lép ki a négy fallal határolt szobából (két konkrét és két láthatatlan fal). Az előadás második részében hátraesik a két meglévő oldalfal, viszont csak látszólag tágul a tér, igazából csak nagyobb méretű szoba nyílik a kissebből, jelezve a főhős viszonylagos szabadságát.

Hasonlóan a cseh előadás teréhez, Alexandru Dabija Odeon Színház-beli Ionesco rendezése is minimalista, jelzésszerű díszletet használ (Dabija mellett Laura Paraschiv jegyzi a díszletet és jelmezt). Akárcsak a Per esetében, itt is a fal képezi az egyetlen stabil díszletelemet. Dabija egy előadásba és egységes stílusra rendezi Eugene Ionesco, az 1950-es években írt egyfelvonásosait. Kérdéses, hogy a választott stílus mennyire alkalmas a román–francia szerző abszurd jeleneteinek színpadra állítására. Alexandru Dabija ugyanis realista módon játszatja az abszurdot. A szokatlan helyzetek, Ionesco sajátságos humorával, realista környezetbe helyezve inkább tűnnek kabaréjeleneteknek, mint abszurd színháznak. Hiába a következetesség stílusban és koncepcióban, az előadás nagy része „ripacsériába” fullad, ennek megfelelően a színészek is az abszurd helyzetek helyett a szituációk nevetségességét domborítják ki.

A fesztivál csúcspontja minden bizonnyal a berlini Deutsches Theater Oreszteia előadása volt. Jan Klata Stary Teatr-beli Oreszteia rendezése mellett Aiszkhülosz drámája másodszor szerepelt a fesztiválon, ezúttal Michael Thalheimer végletes és mélyreható rendezésében. Reflektorokkal megvilágított nézőtér fogadja a közönséget, a megvilágítás már eleve sejteti, hogy nem maradunk kizárólag kukkolói a produkciónak, ellenkezőleg: köztünk és velünk együtt történik az előadás. Olaf Altman díszlete teljes egészében lezárja a színpadnyílást. Az összefüggő deszkafal két szintjével egyszerre várfal, ahonnan Klütaimnésztra (Constanze Becker) elláthat Trójáig, és ház, ahová hazavárja Agamemnont. Constanze Becker több liternyi művért locsol magára, a fehér fény és a világos fal környezetében fokozottan erős indítás a jelenet, ettől fogva már nem lehet kevésbé véres, kevésbé brutális vagy drasztikus az előadás. A produkciót végig a fröcsögő vér dominálja, úgy, hogy nem hagyja a nézőt semlegessé válni, nem engedi megszokni a brutális látványt. Középen vagyunk a páholyból beszélő egyszemélyes Kar (az előadás turnéváltozata) és egy vérben fürdő család között a nézőtéren. Thalheimer előadása nem marad meg a látvány szintjén, végletesen kijátssza a gyilkolások mögött húzódó érzéseket, indokokat, félelmeket. A kitűnő színészi alakítások közül kiemelendő Constanze Becker dühből és féltékenységből gyilkoló Klütaimnésztrája mellett Stefan Konarske kamaszosan agresszív és tettétől megriadó Oresztésze, valamint Henning Vogt Agamemnonja, nem utolsó sorban a törékeny alkatú, ám hatalmas energiákkal dolgozó Katharina Schmalenberg átkozódó Kasszandrája.,

Fesztiváláramlat a Bárkán

2009-03-03T00:53:00.000-08:00

KORUNK színházi terei

2009-02-03T05:10:00.000-08:00

A város színháza, a színház városa

Megjelent a KORUNK januári lapszáma, fókuszban a színházi tér kérdésköre. Interjúk, színházelméleti tanulmányok, előadás-elemzések és nem utolsó sorban Carmencita Brojboiu díszlettervei...
A tematikus lapszámot most már digitális formában is olvashatjuk a Korunk honlapján. (ITT)

fotó: Jugoszláv Drámai Színház

aerodinamic

2009-01-27T02:00:00.000-08:00

Strange Fruits: Three Belles
www.strangefruits.net.au

újdonságok

2009-01-10T02:49:00.000-08:00

Két újonnan felfedezett honlap a Robert Wilson "tematikában".

www.robertwilson.com
www.watermillcenter.org

UPfest hangulatkoszorú

2008-12-07T10:57:00.000-08:00

Zenék, képek, hangulatok az UPfest előadásai kapcsán.

Rintra u Cuori (A szív belsejében)- a palermoi Teatro Garibaldi előadása

Nem folytatódik!!!

Hurrá, hip- hip

2008-11-12T06:24:00.000-08:00

Nem tagadom, borzasztóan utáltam a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház honlapját. A kockás füzetet imitáló háttér egyszerűen szörnyű volt, nem is beszélve arról a pár percről, amíg a betűk ide-oda szállingóztak a nyitó lapon. De HURRÁ, még1x HIP-HIP, van új, ízléses és jól működő honlapja a társulatnak.
Kellemes böngészést mindenkinek. A linket itt oldalt is meg lehet találni, de a könnyebb elérhetőség kedvéért a post-ba is bemásolom.
[Tamási Áron Színház]

bouquiner

2008-11-10T07:39:00.001-08:00

A színpadi tánc teljes múlt századi történetét összefogó gondolata, miszerint a test nem hazudik, már a szavaktól megcsömörlött századfordulón megjelent az elsõ tánclázadók eszméiben. Arról azonban, hogy a színházi és színházon kívüli konvenciók alól lassan felszabaduló test, a tánc médiuma mit mond, és ezt hogyan teszi, nagyon is különbözõen vélekedtek a szabad tánc prófétanõi vagy az Orosz Balett újítói; a német expresszionisták vagy az orosz és svéd avantgárd jelesei; a modern tánc vagy a táncszínház megteremtõi; a balett megtagadói és megújítói; a néptáncokat a színpadra átmentõ kísérletezõk; az összmûvészet vagy a tiszta tánc elkötelezettjei; a közlés hívei vagy a kommunikáció lehetõségét megkérdõjelezõk. Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja e rendkívül szerteágazó táncmûvészeti folyamatot, s egyben bevezesse olvasóját a színpadi tánc közelmúltjának történetébe, amelynek során megszülettek a 20. század legfontosabb táncra vonatkozó kérdésfeltevései és egymással jobbára élesen szemben álló mûvészi válaszai.

forrás: L'Harmattan Kiadó

A tér, amely több, mint vizualitás

2008-11-07T02:58:00.000-08:00

Harag György utolsó rendezése, a híres marosvásárhelyi Cseresznyéskert olyannyira hatással volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezőjére, hogy nem akart, nem „tudott” Csehovot rendezni.

A Silviu Purcăretevel való kedd esti találkozó után, szerdán késő este került sor a Tompa Gáborral való beszélgetésre. A rendezvény témájául a házigazda rendező legutóbbi előadása, Csehov Három nővér című darabja szolgált. „Miért Csehov?” – hangzott el a témaindító kérdés, a válasz(ok) pedig a Tompa Gábor által látott Csehov előadásoktól a csehovi világlátásig mindent magukba foglaltak. Tompa Gábor elmondta, hogy első találkozása Csehovval nyolcéves korában volt, édesapja, Tompa Miklós Ványa bácsi rendezése révén, olyan kimagaslóan jó színészek részvételével, mint Lohinszky Loránd (Ványa) és Erdős Irma (Szonya). Ezt követte sok más előadás mellett Anatoly Efros tagankai Cseresznyéskert rendezése, amelyben a rendező temetőként ábrázolta a cseresznyéskertet.

Legnagyobb hatással mégis Harag György marosvásárhelyi Cseresznyéskertje volt rá, talán azon okból kifolyólag is, hogy Harag György Tompa Gábort kérte fel az előadás befejezésére. Harag előadásának színpadi világa, az előadás élménye miatt nagyon sokáig nem „tudott”, nem akart Csehov előadást rendezni.

„Azért rendeztem Csehovot, mert találkoztam csehovi szereplőkkel az életben” – fogalmazta meg Tompa Gábor a választ Visky András azon kérdésére, hogy akkor miért éppen most vitte színre a Három nővért a kolozsvári színpadon. Az előadásról szólva Tompa kiemelte, hogy a Három nővér kapcsán az egyedüllét, a kommunikáció hiánya és a cselekvésképtelenség foglalkoztatta, valamint a darab megváltás-történetként való olvasása. Mint minden előadásában, itt is fontos szerepet játszik a tér, mely az igazgató-rendező számára több mint vizualitás, a színházi előadás legfontosabb része.

Az éjfélig tartó beszélgetés végén Tompa megfogalmazta „kritikáját” a színházkritikáról, kiemelve, hogy sok esetben a kritikusok előre „gyártott” elvárásokkal ülnek be előadást nézni, ezért nem tudják igazán befogadni a produkciót.

Az est zárásaként a közönség, Silviu Purcărete Gianni Schicchi és Pantagruel koktélja után, megkóstolhatta Tompa Gábor Három nővér és abszurd koktélját.

Shakespeare-t levesszürcsölés közben kell mondani

2008-11-03T08:14:00.000-08:00

„Shakespeare-t levesszürcsölés közben kell mondani a gyerekeknek”- idézi Marxot Roger Planchon a vele készült dokumentumfilmben. Ezen mondat nem csak frappáns megfogalmazás, hanem benne foglaltatik a rendező, színész, író hitvallása, színházhoz, közönséghez való viszonya.

Roger Planchon rendezésében, Eugén Ionesco: Amédée, vagy hogyan szabaduljunk meg tőle című előadással indított az Európai Színházi Únió 17. Fesztiválja Kolozsváron. A vasárnapi előadást követően, hétfő délelőtt került sor az alkotókkal való beszélgetésre valamint az előadás színész- rendezőjével készült dokumentum film megtekintésére. A beszélgetés során olyan kulcsfontosságú kérdések kerültek terítékre, mint Planchon viszonya Ionesco-hoz, a szöveghűség kérdése és az abszurd színházi nyelv aktualitása.

Tompa Gábor, felvezetésében kitért a francia rendező legfontosabb törekvésére, hogy megszüntesse a franciaországi centrális színházi struktúrát (Párizs-centrikus színházi élet), szó esett Planchon Ionesco-hoz, Adamovhoz, Brechthez fűződő viszonyáról és arról, hogy miért Ionesco-t rendezett.

Utóbbi kérdésre a vendég rendező kiemelte, hogy fiatal alkotói periódusában ismerte meg Ionesco-t, az Amédée... szövege pedig megnemhatározott befejezése miatt keltette fel az érdeklődését, a szövegválasztás másik motivációja „a halott jelenléte”, mely izgalmas színpadi lehetőségeket rejtett. Hogy miért annyira szövegcentrikus az előadás, mint amilyen? Planchon elmondta, hogy meglátása szerint a ’60-as években elindult látványszínházi „forradalom” egyre inkább teret veszt, a színház újra visszatalál a szöveghez. A látvány (festménybe illő képek, tablók) ugyanakkor, bár nem jellemző erőteljesen Ionesco színházi világára, a figyelmes olvasás során kiderül: fontosak a szövegbe épített képek.

A látvány- szöveg kettőssége mentén tevődött fel a kérdés: hol van a határ a realitás és az abszurd között? „Ionesco, a komikus Kafka”- fogalmazza meg Planchon, aki számára nem áll szemben a két „életérzés”, a komikus egyfajta egyszerűséget is jelent. Egyszerűséget, amely Roger Planchon szerint fontos követelménye a színháznak: minden előadásnak egyszerre kell „erősnek” és populárisnak lennie, szélesebb közönséghez szólnia.

Planchon, a színház térvesztésének időszakában is a perifériára szorultak irányába akar nyítani, az ’50-es évek munkásosztája után másfajta perifériákat megszólítani.

Dübörög a fesztUTE

2008-11-01T04:05:00.001-07:00

Startol az UTE fesztivál. Gyűljetek emberek, lesz itt némi látnivaló!
A fesztivál programját, az előző bejegyzésben linkeltem, hadd ne fáradjak mégegyszer.
Kalocsai Andreát parafrazálva: találkozzunk a Kolozsvári Állami Magyar Színházban!

fesztiváldömping

2008-10-12T01:45:00.001-07:00

...két jelentős színházi fesztiválra készülődünk az őszi szezonban: egy alternatív, kísérleti és egy kőszínházi kísérletező fesztivál startol hamarosan Kolozsváron. A vélhetően sok közös vonás közül csak egy: mindkét feszt neves nemzetközi alkotókat sorakoztat fel a kolozsvári színtéren.
...és a programok:

bouquiner, avagy amire fáj a fogam

2008-10-07T01:01:00.001-07:00

és eképp ismerteti a Balassi Kiadónál megjelent kötetet a Libri:

"A kötet olyan 19. és 20. századi hazai együttesek, csoportok, közösségek, színházak tevékenységét tárja fel, amelyeket rendhagyó, szokatlan, amatőr, avantgárd vagy alternatív stb. jellegük miatt gyakorlatilag sem a színházi közélet, sem a kritika, sem a színháztörténet nem fogadott be, annak ellenére, hogy ezek az események visszavonhatatlan változást indítottak vagy indíthattak volna el a hazai színjátszásban. Azokat a pillanatokat értelmezi tehát, amikor a magyar színház hagyományainak átírására és megváltoztatására történt kísérlet. Egyúttal a kötet ezen a - részben öröklött, részben újrakonstruált - korpuszon belül keresi a színháztörténet-írás alternatíváit: a pozitivista színháztörténet-írás módszertani és metodológiai alapfeltevéseinek újraértelmezését, valamint az irodalomelméletben, a szociológiában, a művelődéstörténetben, az antropológiában és más tudományágakban mára meghonosodott elméleti iskolák módszereinek a színháztörténet-írásban való alkalmazását."

forrás: www.libri.hu

„Életrajziság és elméletiség között feszülve...”

2008-09-26T05:37:00.000-07:00

Georges Banu: A felügyelt színpad*

A szerző, címben szereplő mondattöredékével jellemezhetnénk leginkább Georges Banu legutobbi magyar fordításban megjelent könyvét, a Felügyelt színpadot.

Banu színházi szövegeit illetően nehéz helyzetben van a recenzens, hiszen ez esetben is olyan esszé- folyamról beszélünk, amelynek elsődleges szereplője maga a szerző és csak e szubjektív szűrőn keresztül a színház.

Az életrajzi momentumok, érzések és tapasztalatok valamint az elméleti megfontolások között létrejövő folyamatos „áthallások” teszik Georges Banu esszéjét igazán izgalmassá. Ahogyan ő fogalmaz: „(...) olyan néző vagyok, aki folyton a színpadon tartja a szemét, hogy felismerje a személyes események lehetőségeit, amelyek során a művészet tapasztalattá alakul át”.

A lábjegyzetek és hivatkozások kényszerű megkötéseit elvetve, Banu esszé- folyamában szervesen egységbe épül a biográfia és teoria, mint ugyanazon élmény vagy tapasztalat, kölcsönösen alakítva ki egy színházi látóteret. E reflexív jelleg ugyanakkor arra is rámutat, hogy az elmélet minden esetben a színházi előadásból indul ki, abból az egyszeri és megismételhetetlen alkotásból, melynek szerves része a befogadó, a néző.”... az ember nem egyszerűen önmagából kiindulva ír, hanem abbol az önmagából kiindulva, akit a színpad erői megtermékenyítettek”.

A felügyelt színpad kiindulópontja tehát nem más, mint egy keserű élettapasztalat: a totalitárius rendszerben megélt felügyelet. Banu útja a totalitárius rendszer megfigyelő, felügyelő gépezetétől a drámákon és előadásokon keresztül az „ellenőrzés társadalmáig” vezet. A történelmi élettapasztalat és a színházi helyzetek, látott előadások és olvasott szövegek összekapcsolódásában értelmeződnek namcsak a színházi előadások, hanem valamilyen módon a megélt, személyes tapasztalatok is.

Georges Banu kérdésfeltevése lényegében egy „törésből” indul ki: nézőként része lenni a színpadi felügyeletnek, reálisan viszont (akár elszenvedőként, akár gyakorlóként) visszautasítani. E kettősség teremt közeget annak a teoretikus folyamatnak, amely a 19. századi olasz nézőtér intrikus és pletykaéhes bájától a totalitarizmus kegyetlen cenzúrájának felmutatásáig terjed.

Látni, láthatatlanul

A „széleken gyakorolt felügyeletet”(a magánszférát megkérdőjelezve) vizsgálva Banu kissé tipologikusan, de mégis nyitottan ad képet a felügyeleti berendezés legfontosabb jellemzőiről: a személyre célzott felügyelettől, a Goldoni drámák intim tereinek közeli felügyeletén át az önazonosság problémáját felvető „beöltözés”, álruhába bújtatott felügyelet típusáig (Brecht: Szecsuáni jólélek). Utolsóként hívja fel a figyelmet a felügyelet totalitarista kiegészítő műveletére az archíválásra, amely mintegy időzített bomba, nemcsak a múltat dokumentálja, hanem jövőbeli kihatásai is vannak.” ... a nevetséges feljelentést bármely pillanatban vádirattá lehetett minősíteni”.

A „kettős felügyelet” mechanizmusát, Banu Moliére Tartuffe-jének elemzésében adja, kiemelve a „belső, házi felügyeletből” való váltást külső, politikai megfigyeléssé.

Banu úgy elemzi a drámák szövetében jelenlévő felügyeleti rendszereket és azok működését, hogy rámutat izgalmas rendezői megoldásokra, díszletezési technikákra. Ilyen például Louis Jouvet 1936-os Moliére Nők iskolája rendezése, amelyben Christian Bérard díszletének segitségével jól ábrázolhatóvá válik a belső és külső tér közötti helycsere, a két entitás közötti átmenet, amelynek ellenőrzése lassan kicsúszik Arnolf kezéből, hiszen „mindig lesz valahol egy rés, amely a program kudarcát eredményezi”. A könyv ezen fejezetében kerül sor olyan drámák elemzésére is, mint a Hamlet („általánossá vált felügyelet”), vagy a Britannicus totális felügyeleti rendszere, Marivaux kevéssé ismert Vita című darabja (Patrice Chéreau rendezésében), vagy Lorca Bernarda Alba házá-nak családi, beépített felügyeleti rendszere. Talán a leginkább összetett felügyeleti rendszer bemutatását Banu a Peter Weiss Marat/ Sade drámájában találja meg. A „megkettőzött keret” – ahogyan a szerző jellemzi a dráma felügyelet- struktúráját – egyrészt megmutat egy többrétegű ellenőrző rendszert, másrészt rámutat a felügyelet határaira. Banu reflektál Weiss darabjának „keret-felügyelet”elvére, amelyben egyrészt a börtönparancsnok felügyeli de Sade-ot, másrészt a márki rendezőként követi figyelemmel az elmegyógyintézet foglyait, harmadrészt pedig a börtönparancsnok felügyeli az előadás nézőit, akik Peter Brook előadásában példaul rács mögött ülnek. E többszörös felügyeleti rendszer ugyanakkor képtelen meggátolni az őrültek lázadását. A „megháborodott betegek győzelme” akarva-akaratlanul is ráirányítja Georges Banu figyelmét a totalitárius diktatúrák bevett internálási „intézkedéseire”...

A lyukas legyező

A könyv utolsó fejezete az elméleti megfontolásoktól kissé elrugaszkodva, a felügyelet olyan gyakorlati eljárásait vázolja, mint a cenzúra, mint intézményes felügyelet. Az előbbi kapcsán a szerző nemcsak a szöveg - és próbafolyamat felügyeletére reflektál, hanem arra is ami ellenőrízhetetlen: nevezetesen a mögöttes szövegre, amely „...a színpad és nézőtér közti cinkosságban gyökerező szabadság”. E cinkosság ugyanakkor ujjabb ellenőrzési mechanizmust is beindít, a nézőtér, a „cselekvés felügyeletét”.

A közönségnél maradva, Banu a nézőre olyan „éjjeliőrként”, „közeli felügyelőként” tekint, aki valamilyen módon az igazság hordozója. Ahogyan ő fogalmaz: ”az igazság a néző tekintetében lakozik”. Izgalmas gondolatmenetet követ Banu, amikor az itáliai színházterem strukturális adottságaiból kiindulva (köralakú, a nézőket hierarchikusan elhelyező tér) megmutatja, hogy a közönség nemcsak az előadás folyamatát felügyeli, hanem önfelügyeletet is gyakorol. A wagneri fordulatig (1876), az előadás időtartama alatt is kivilágított nézőtér magában hordozta a lehetőségét a látcsöves, lyukas-legyezős kemkedéseknek, intrikáknak, pletykáknak és nem utolsó sorban besúgásoknak. Ezt a „belső felügyeleti rendszert” szünteti meg Wagner, amikor eloltja a fényeket a nézőtéren, így a figyelem középpontja újra a színpadra tevődik, a színpadra amely a rendező ellenőrzése alá tartozik...

A minden esetben „romlandó”, részleteiben elkopó, folyamatosan változó színházi előadás őre, azaz a rendező az utolsó, de minden bizonnyal a legfontosabb ellenőrzője a teljes színházi folyamatak, „a saját előadása »informátoraként« működik”.

„Hogyan kezeljük színházi szempontból a »felügyeletet«, annak berendezéseit és megnyílvánulásait?”- teszi fel a kérdést Banu a felügyeleti technikák időszerűségére vonatkoztatva. Goldoni szolgái vagy a kortárs reprezentációk video-projektoros vetítései célszerűbbek e sajátos (színházi)világ, az „ellenőrzés társadalmának” bemutatására? A szerző, Deleuze nyomán világít rá az anonimizált és állandósult felügyeletre, amely alól sem a színház, sem az egyén nem vonhatja ki magat.

„Végső soron, globális szinten, a modern kor embere, a mindenütt jelenvaló ellenőrzésnek, és az elszigetelten megnyílvánuló felügyeletnek van alávetve”.

* ford. Koros Fekete Sándor, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2007

Megjelenés alatt: Korunk, 2008. november

2x2

2008-09-26T00:36:00.000-07:00

Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor előadásairól

Találkoztatni a román és a magyar színházi kultúrát, közelíteni egymáshoz a két nyelvi, kulturális közösséget, színházlátogató közönséget – e szándékok köré szerveződött idén is a sepsiszentgyörgyi TAMper2 Színházi Találkozó. Szándékosan találkozó, hiszen az Andrei Mureşeanu Színház a „mérsékelt” költségvetés hátrányait a rendezvény javára fordította: egy grandiózus fesztivál helyett közvetlen interkulturális teret hozott létre. Semmi hivalkodás, nincsenek megaprodukciók és világhírű rendezők, van viszont egy potenciális „találkozási” tér, két rendező, négy előadás és egy közös fórum. A TAMper2 2008-as „kiadásának” ismét (Radu Afrim és Schilling Árpád után) két alternatív (a kőszínházi struktúrát kevésbé preferáló) rendező lett a főszeplője: Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor.

Sado-maso mady-baby

Nagyon erős szöveg, húsbavágó helyzetek és találékony színpadi megoldások jellemzik Gianina Cărbunariu mindkét, Sepsiszentgyörgyön bemutatott előadását. Bár, csak a mady-baby.edu című előadást jegyzi „mindenesként” (szerzője, dramaturgja és rendezője a darabnak) a fiatal rendező, a Sado-Maso Blues Bar ugyanúgy beleillik Cărbunariu „odamondós” előadásainak sorába.
A mady-baby.edu alaptörténete nem különösebben újszerű. Mindenki ismeri a nagy reményekkel Írországba (netán Spanyolországba stb.) utazó fiatal román lány esetét, aki megérkezése után prostituáltá válik Európában. Az ötórás hírek sokkoló beszámolóiból is ismert történetet ugyanakkor nem önmagában használja a rendező, hanem csak „felhasználja” arra, hogy az identitáskeresésről, viszonyokról és élethelyzetekről beszéljen. Teszi ezt némi „távolságtartással”, tragikomikus felmutatással.
Gianina Cărbunariu minden fölöslegtől megszabadítja az előadást, hogy „tiszta” olvasatot adjon a produkciónak. Nincs túlbonyolított díszlet, jelmez is csak módjával, a sokszor használt video-instalációkat pedig egyszerre nézhetjük díszletelemként vagy az előadás egyik figurájának vizsgamunkájaként (Bogdan vizuális művészetet tanul Írországban). A minimalista díszlet nemcsak kényszermegoldás, hanem lehetőség a színésznek, hogy mentális tereket hozzon létre. Emlékezetes jelenet a négy dobozból összetákolt repülő, amelyet – akárcsak az óvodás gyerekek – úgy használnak a színészek: egy percig sem kétséges, hogy nem valóságos repülőben zajlik a dialógus. Mădălina Ghiţescu azonos nevű figurája (Mădălina) egyszerre reálisan reményvesztett örömlány és egy helyét nem találó generáció negatív példaképe, aki román „tornászlány-beállásal” mondja el monológját az aktuális társadalmi helyzetről. A Răzvan Oprea (Voicu) és Rolando Matsangos (Bogdan) által megformált karakterek is hordozzák ezt a kettősséget, a spicli és egyetemista realista és „elrajzolt” figuráját. A minden szempontból „egyszerű” előadás a nagyon intenzív színészi játék által válik izgalmassá és befogadhatóvá. Ahogyan a rendező ajánlásában olvashatjuk: „egy előadás azoknak, akik 2005 Romániájában élnek, vagy azoknak, akik már eldöntötték, hogy ideje nem itt élni”.
A társadalmi méretű „idegbajt” a mady-baby.edu-nál talán kissé elvontabban, de annál érzékletesebben képviseli a Maria Manolescu drámájából született, ugyancsak Cărbunariu rendezte Sado-maso Blues Bar című produkció. Az ugyancsak három színészre osztott előadás az előzőtől eltérően mozgalmasabb és bonyolultabb díszlettel dolgozik, nevezetesen az utcával. A színház udvarának egyik gangjában elhelyezett előadás játéktere vitrinszerűen van elválasztva az utcától, ezzel gyakorlatilag két nézőteret is „életbe léptet”. Az utcáról nézve tehát nemcsak a színészek, hanem a nézőtéren ülő közönség is játékosoknak tűnhetnek és fordítva. A bukaresti sugárúthoz képest a szentgyörgyi utca nem kínált bőséges kommunikációs helyzetet a járókelőkkel, de így is érzékelhető volt a szándék, hogy a színpadi valóság maga a reálisan létező város. Az ugyancsak színészközpontú előadásban a mady-baby.edu-hoz képest nemcsak a terek változnak gyors ritmusban, hanem a szerepek közt is folyamatos váltások vannak. A két főszereplő (Virgil Aioanei, Rolando Matsangos) gyors váltásokkal bújik egyik-másik figura bőrébe minden nehézség nélkül. A különböző helyzetek okán a vitrin is több jelentést kap: az elején egyszerű ablak, majd egy autóbaleset helyszíne, végül pedig a Sado-Maso Blues Bar bejárata, kirakata: gumibabák, nézők és színészek (játék)tere.

Kísérlet Gogollal és Kafkával

A TAMper2 magyar „oldalát” Bodó Viktor két, kísérleti-színházi jellegű előadása képezte. Sajnos mindkét előadást némi csonkítással, változtatásokkal láthattuk, hiszen a budapesti Katona József Színház Kamra- beli produkciójának eredetileg folyosószerű terét nem lehetett teljes egészében a sepsiszentgyörgyi színpadra „adaptálni”. Míg ez esetben a tér képezte a problémát, a Holt lelkek, Bodó új társulatának előadása esetében,a rendezői koncepció változott és a színészek cserélődtek a tavalyi bemutató óta.
A Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor Gogol adaptációjának előnye és hátránya is a merész kísérletezés. Egyrészt átértelmezi a Holt lelkeket és a szöveg színházi/ színpadi szerepét, helyébe hozva a szabad színészi játékot és improvizációt, másrészt úgy tűnik, hogy e formabontás nem tartja össze a produkciót, szaggatottá, néhol erőltetetté válnak a „szétcincált” jelenetek. A kaotikus előadáskísérletben a gogoli textus csak ürügy, kiegészül rögtönzött szövegtöredékekkel, az improvizált és lerendelkezett jelenetek néha egymásbaépülnek, néha meg csak önmagukban állnak. Mindennek ellenére izgalmas kísérletnek lehettünk tanúi, hiszen a színészi munka, még ha sokszor nem is tesz hozzá semmit az összjátékhoz, izgalmas megoldásokat, erős színpadi jelenlétet hordoz.
A Szputnyik előadásától eltérően a Katona József Színház produkciója óraműpontossággal szcenírozott, hatásos látványelemekkel és nem utolsó sorban fantasztikus színészi megoldásokban gazdag előadás. Kafka Per-ének, Bodó Viktor–Vinnai András által készített átíratából született előadás játéktere leginkább a varsói gettó sötét és hosszú, folyosószerű utcáira asszociál. Olyan nyilvános tér ez, amelyben minden megtörténhet és minden meg is történik. Bodó előadásában nem Josef K. a történet kulcsfigurája, elméjének szüleményei elevenednek meg, nem küllemükben, hanem viselkedésükben torzult alakok, abszurd, sőt szürreális helyzetek. Az iszonyatos tempóban változó jelenetekbe montázs-szerűen építi be a rendező mindazon kulturális utalásokat (opera- és musical betétek, ismert képkompozíciók stb.), filmes megoldásokat, amelyek által fokozott „bolondokháza hangulat” keletkezik. Josef K. ebben az őrült, groteszk és tragikus játékban folyamatosan veszíti el realitásérzékét, „változik” porszemmé a mellette, mögötte, fölötte zajló eseményekben.
Bodó Viktor előadásában a jólkomponált látvány mellett a színészi játék a hangsúlyos. A Katona József Színház társulata a legapróbb mimikai gesztusoktól a kabaré-jelenetekig mindent kitűnően megold. Egyszerre komikus, groteszk és végletes, több skálán mozgó alakítások teszik a produkciót az elmúlt évek egyik legjobb előadásává.
Bár a színházi találkozó keretében szemtől szembe nem igazán alakult ki érdemleges beszélgetés a két különböző színházi kultúrából érkező rendező között, áttételesen a négy előadás révén kialakulhatott egy mozaikos kép közös és eltérő vonásokkal. A tavalyi Radu Afrim – Schilling Árpád találkozó után, úgy tűnik, hogy a Bodó Viktor és Gianina Cărbunariu párosítás is sikeresnek bizonyult, hiszen ez esetben is két olyan színházi ember előadásai találkoztak, amelyekben közös a színházi nyelv megújítására tett kísérlet. Cărbunariu és Bodó nemcsak provokál előadásaival, hanem diagnosztizál, társadalmi és emberközi problémákra mutat rá. Mindekettejük esetében érvényes, hogy a szöveg minden esetben csak az előadással együtt, előadás-szövegként olvasható. Míg Gianina Cărbunariu saját szövegeit, addig Bodó Viktor Kafka és Gogol szövegeit tekinti ürügynek a színpadi megvalósítás szempontjából.

* Az írás megjelent a Szabadság 2008. szeptember 26-i számában Színházi kísérletek román-magyar módra címmel

AD4, egyben utolsó

2008-09-22T04:21:00.000-07:00

Negyedik, egyben az utolsó beszámoló a sepsiszentgyörgyi román- magyar színházi találkozóról, hiszen a vártnál egy nappal korábban ért véget a színházi rendezvény. Bodó Viktor péntek éjjeli visszautazása miatt a szombat reggelre tervezett zárórendezvény és kollokvium péntek este került sorra, így a találkozó kissé rövidebbre sikerült. Mégis voltak előnyei e rövidített kiadásnak, hiszen az utolsó előadásra az eddigi fesztivállátogatok többszöröse jött el, így hírtelen megduzzadt a kollokvium résztvevőinek száma is.

Nagy siker övezte Bodó Viktor Ledarárnakeltüntem című előadását. A budapesti Katona József Színház előadása Kafka per-ének meglehetősen szabad színpadi adaptációja, azaz, ahogyan Vinnai András és Bodó Viktor nevezi: Kafka, A per című műve miatt íródott drámai változat. A zenés- táncos megaprodukció főszereplője lényegében nem is Josef K. (Bodó átíratában néhol Jóska, Józsi), hanem elméjének őrült szüleményei. A látszólag kaotikus történésekben, interaktív improvizációkban a magas- és populáris kultúra közismert „termékei” is be vannak építve: operarészletek, ismert filmes megoldások, musical betétek stb. Az utobbi évek egyik legizgalmasabb előadása egyaránt vonzotta a színházi szakmát és a közönséget is, valóságos „háborús helyzet”alakult ki a helyfoglalás során.

Az előadást követően került sor az „előrehozott” kollokviumra a két drámaíró- rendező, Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor részvételével. A Mihaela Michailov, kritikus vezette beszélgetésen leginkább a meghívottak szöveghez való viszonyát, a próbafolyamat mikéntjét boncolgatták. Mihaela Michailov kiemelte a Bodó Viktor előadásaira (Boldogtalanok, Fotel, Ledarálnakeltüntem) jellemző zenei struktúra jelenlétét, amely az előadások „pillérét” is képezi. A szöveg és a próbafolyamat, illetve a társulatépítés viszonyát firtató kérdésekre Gianina Cărbunariu elmondta, hogy színészeivel már a főiskola óta együtt dolgozik, viszont egyre nehezebben sikerül fenntartania a csapatot, lehetséges megoldásnak a Bukarestből való elmenés bizonyulhat. Előadásainak szövegére reflektálva kiemelte, hogy a szöveg rengeteg módosításon megy át, mindig a próbafolyamathoz idomul. Bodó Viktor elmondta, hogy a Katona József Színház társulatával hivatalosan nyolc hétig, de mindent összevetve három évig dolgoztak az előadáson.

AD3

2008-09-22T04:16:00.000-07:00

Az öt napos színházi találkozó felén túllépve, öt előadás, könyvbemutató, formális és informális beszélgetéseken túl a lehető legpozitívabb kép alakult ki a rendezvényről. A Florin Vidamski igazgatósága alatt álló rendezvény nem akar több lenni, mint ami: román- magyar színházi találkozó, párbeszéd két igen erős színházi kultúra között. A nagy nemzetközi fesztiváloktól eltérően, itt valóban érezni a kiváncsiságot, a közeledés szándékát, mindezt pedig szakmai magamutogatás nélkül.

A találkozó harmadik napján , délelőtt mutatták be a TAMper2 Könyvtár elnevezésű kiadványsorozat első kötetét, benne a két meghívott rendező drámáival. Az UNITER-hez kapcsolódó Unitext Kiadó gondozásában napvilágott látott kötet sajátossága, hogy román és magyar nyelven is közzéteszi Gianina Cărbunariu A jövő szépen cseng (Viitorul suna bine), valamint Bodó Viktor Ledarálnakeltüntem című drámáit. Marian Popescu, a kötetet ismertetve kiemelte, hogy mindkét szerzőnek sajátos a hozzáállása a szöveghez, hiszen egyikük sem preferálja a „leszögezett”, fix szöveget, a szöveg számukra az előadás összefüggésében válik érdekessé, nem pedig önmagában. Gianina Cărbunariu elmondta, hogy a kötetben olvasható szöveg lényegében csak munkaanyaga a novemberre tervezett bukaresti előadásnak, melyet a Teatrul Mic-ben mutatnak majd be. Cărbunariu hangsúlyozta, hogy elsősorban olyan színházi szövegeket ír, amelyeket bemutatásra szán, nem hisz a dráma „önállóságában”. Bodó Viktor is osztotta román kollégájának nézetét hozzátéve, hogy a Ledarálnakeltüntem lényegében kétszerzős alkotás, hiszen Vinnai Andrással közösen írták. A dráma másik sajátossága, hogy adaptáció, Kafka A per című regényének színpadi adaptációja. A két szövegben ugyanakkor közös, hogy előadásra szánt textusról van szó. Bodó elmondta, hogy a szöveg számára, lényegében csak az inspiráció forrása.

A találkozó harmadik napján is két előadást láthatott a közönség, bevonva a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatát is a rendezvény folyamatába. A Bocsárdi László rendezte Witold Gombrowicz Yvonne, a burgundi hercegnő című előadás ugyancsak a színpadi nyelv megújítására tett újabb kísérlet, sziporkázó alakításokkal, izgalmas rendezői koncepcióval. Az előadás ugyanakkor, az eddig megszokott Bocsárdi rendezésektől eltérően meglehetősen távolságtartó, majdnem partitúra- alapú előadás, letisztult játékbeli és formai jelenetekkel.

A meleg kamarateremből, a hideg színházudvarra- talán így is jellemezhetnénk a váltást a magyar társulat előadása után következő Sado- Maso Blues Bar című produkcióra. A Maria Manolescu drámája alapján Gianina Cărbunariu rendezte előadást ugyanis a színház udvarának egyik gangjában játszták. Hiába a forró tea, az előadás színészt és nézőt egyaránt próbára tett a sepsiszentgyörgyi hidegben. A hideg ellenére mégis átütő erejű előadást láthattak a nézők. Az utcától vitrin-szerűen elválasztott játéktér által folyamatos kommunikáció alakult ki a játszók és a járókelők között, a nézőtér tehát egyszerre volt az utca és az udvar. A háromszereplős előadás (Virgil Aioanei, Rolando Matsangos, Adrian Anghel) nemcsak játéktere miatt izgalmas, hanem a találékony színészi munka által is.

AD2

2008-09-22T03:56:00.000-07:00

A sepsiszentgyörgyi színházi találkozó második napján két előadásra is sorkerült, valamint Alexandru Dabija ismertette az általa kiválasztott TAMper2 ösztöndíjasát, aki az elkövetkező időszakban dolgozhat a nyertes projekten, az Andrei Mureşeanu Színház társulatával.

A szerda reggeli találkozón ismertették a TAMper2 ösztöndíj nyertesét, aki lehetőséget kap, hogy egy professzionális társulattal, az Andrei Mureşeanu Színház csapatával dolgozzon az évad során. Az ösztöndíj átadásán, Marian Popescu, egyetemi tanár, fordító és szakíró beszélt a fiatal, frissen végzett színházrendezők áldatlan helyzetéről, az oktatási rendszer és a munkaerőpiac „szembenállásáról” és arról, hogy a fiatal alkotók nagyon nehezen találják meg a helyüket a jelenlegi színházi struktúrában. Alexandru Dabija, a beérkezett projektek elbírálója mutatta be a nyertest Cristian Ban személyében. A fiatal rendező idén végzett a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió fakultásán, rendező szakon, projetje, Jon Fosse: Név (Numele) című drámájának színpadra állítása. Dabija, választását indokolva kiemelte, hogy nemcsak az eredeti rendezői koncepciót vette figyelembe a döntés során, hanem a sepsiszentgyörgyi színház infrastruktúrális lehetőségeit, gyakorlati szempontokat is.

Este, a találkozó magyar meghívottjának Bodó Viktornak Holt lelkek című előadása került bemutatásra. A Szputnyik Hajózási Társaság- Modern Színház – és Viselkedéskutató Intézet- Labor elnevezésű társulat előadása sok szempontból formabontó, izgalmas színházi kísérlet. Gianina Cărbunariu, ugyancsak színészközpontú előadásához képest talán bátrabb, merészebb színházi kísérlettel találkoztunk. A Gogol regényének felhasználásával készült kaotikusan szabad, improvizatív jellegű előadás megbontja a szöveg tradicionális színházi szerepét, helyébe az improvizációt, a szabad színészi játékot helyezi. A kirobbanó színészi energiákkal dolgozó előadásban egymásra tevődnek az improvizált és lerendelkezett, koreografált jelenetek, rögtönzött szövegek és a Gogol-i textus. Majdnem lehetetlen próbálkozás a néző számára egyfajta folyamat megtalálása, a jelenetek mentális összeillesztése, mégis ebben a totál káoszban, a néha ismétlődő gesztusok, visszatérő mikró- jelenetek által létrejön egy izgalmas, mozaikszerű kép.

Az este másik előadása, a házigazda, Andrei Mureşeanu Színház Sofia Freden Kézenfogva (De mână) című előadása volt, Radu Afrim rendezésében. Afrim előadása, mind hangulatában, mind pedig díszletében, látványában a kortárs német drámaíró generáció hatását mutatja. Schimmelpfennig vagy Mayenburg, akár Elfriede Jelinek drámáinak retró- bohém, tragikomikus világa elevenedik meg Afrim sepsiszentgyörgyi produkciójában. Az ABBA- korszak humoros diszkóvilága mögött ugyanakkor ott van az emberi viszonyok felmutatása, a kapcsolatok lehetetlenségére, a magányra való utalások.

Az előadások után, késői időpontban került sor a Bodó Viktorral és csapatával való beszélgetésre, e késői, éjszakai időpont is indokolja, hogy nem alakulhatott ki érdemleges eszmecsere az alkotókkal. A beszélgetésre tett kísérlet során ugyanakkor szó esett az öt hónapja alapított kísérletező társulat profiljáról, tervekről, az elkövetkező másfél év filmes és fotós projektektjeiről, valamint a társulat még építés alatt álló honlapjáról, amely a tervek szerint ugyancsak színházi jellegű, virtuális tér lesz.

Román- magyar színtér

2008-09-22T03:51:00.000-07:00

AD1

Kedden kezdődött és szombatig tart a Sepsiszentgyörgyön második alkalommal megrendezett TAMper2 színházi találkozó.Az idei találkozó tematikáját Gianina Cărbunariu és Bodó Viktor előadásai képezik.

A 12 éven át működő, Radu Marcrinici ötleteként létrejött ATELIER fesztivál és a Trans. Form@ fesztivál után 2007 szeptemberében szervezték meg először a TAMper2-őt a romániai Radu Afrim és a magyarországi Schilling Árpád rendezők részvételével. A színházi találkozó megszervezésében fontos tényező, hogy a megyeszékhelyen működő Andrei Mureşeanu Színház olyan kétnyelvű kulturális közegben működik 20 éve, amelyben a potenciális közönségnek csak 30%-át teszi ki az itteni román közösség, 70%-át pedig a magyar színházlátogatók. Adott tehát egy kétnyelvű kulturális közeg, amely magában hordozza a lehetőségét a két színházi kultúra közötti tapasztalatcserének, egy interkulturális tér kialakulásának. A találkozó szervezői nem egy nagyméretű fesztivált kívántak létrehozni, hanem olyan eseményt, amely provokatív, figyelemfelkeltő tematikája miatt vonza a látogatókat, színházkedvelőket és kritikusokat egyaránt. A TAMper2 létrejöttének problémafelvetésében célként határozták meg a román és a magyar közösség egyidejű bevonását, nyelvi és kultúrális különbségeken felüli színházi közösség kialakításának szándékát. A színházi párbeszéd „megvalósítására” pedig olyan alkotókat vonzanak Sepsiszentgyörgyre, akik a magyar illetőleg a román színházi életen belül izgalmas, figyelemreméltó művészeti programmal rendelkeznek. E két alkotó az idei év színházi találkozóján: Gianina Cărbunariu, fiatal román rendező és drámaíró, valamint a magyarországi színész- rendező, Bodó Viktor.

A keddi fesztiválmegnyítón Florin Vidamski fesztivál – és színházigazgató ismertette az alkotókat, akiknek a színházi világlátása „ütközik” a találkozón, valamint kiemelte a rendezvény két új programpontját: a TAMper2 ősztöndíjat és a TAMper2 könyvtár, kiadványsorozat létrejöttét. Az ösztöndíjról szólva Vidamski elmondta, hogy a 2008-as rendező- évfolyamnak kívánnak lehetőséget nyújtani az ösztöndíj által: a nyertes projekt létrehozója az Andrei Mureşeanu színházban dolgozhat projektjének megvalósításán, bemutatásán. A beérkezett pályamunkákat Alexandru Dabija, rendező bírálja el.
A TAMper2 kiadványsorozat az Unitext Kiadóval együttműködve jelenteti meg fiatal drámaírók darabjait, elsőként Gianina Cărbunariu A jövő szépen cseng és Bodó Viktor Ledarálnakeltüntem című drámáit. A kiadvány sajátossága, hogy mindkét dráma kétnyelven – románul és magyarul – lesz olvasható egyazon kötetben.

A megnyítót követően került sor a találkozó első előadására, Gianina Cărbunariu mady- baby. edu címmel. A bukaresti Teatrul Mic (Kis Színház) előadása, egyrészt az emigrációra, megélhetési gondokra, brutális élethelyzetekre reflektál, másrészt az identitáskeresésre egy képlékeny világ közegében. A színészközpontú előadás, bár több éve repertoáron van, mégis hatalmas energiákat mozgatott meg a sepsiszentgyörgyi színpadon, a fiatal színészek (Mădălina Ghiţescu, Răzvan Oprea, Rolando Matsangos) játéka pedig egyszerre engedett következtetni a reális élethelyzetekre és mögöttes tartalmakra. Mindezek mellett az előadás egyik erőssége, hogy minimális díszlettel és kellékkel hoz létre egy minden allűrtől, máztól mentes nagyon őszínte és erős előadást.

Yvonne: autista vagy bölcs?

2008-06-05T06:59:00.000-07:00

A szakmai beszélgetést olvasni illetve meghallgatni itt lehet.

„Borisz Davidovicsot például miért...”

2008-05-31T02:27:00.000-07:00

A drámából önkényesen kiragadott replika mögött nem a rossz szándék, hanem egy felismerés áll, nevezetesen annak a nemcsak színházelméleti problémának a felismerése, mely az irodalmi szövegek színpadi adaptációira kérdez rá. Danilo Kiš, 1976-ban napvilágot látott regénye a Borisz Davidovics síremléke (Hét fejezet egy közös történetből) és a belőle, a szerző által készített drámaváltozat is különösen nehéz adaptációs problémákat hordoz magában.

Elsősorban a próza (és a dráma) szövetében megjelenő idősíkok játéka képezi a színpadi megvalósítás szempontjából a legnagyobb nehézséget. A történet(ek) egymásba építése, a szituációk közti ugrások megoldása és egy letisztult színpadi folyamat létrehozása elengedhetetlen, ugyanakkor nem veszélytől mentes próbálkozás.
A kolozsvári Állami Magyar Színház ötödik bemutatója nehezen bírkózik meg ezen adaptációs problémákkal, nem mindig sikerül egyértelműsíteni a váltásokat egyik jelenetről a másikra, sőt néhol tátonganak az üres, értelmezés nélküli vagy éppen túlértelmezett helyzetek. A letisztázatlanságok egyenes folyománya, hogy ritmusában szaggatott, történetvezetésében néhol ingatag előadással van dolgunk. A rendezői szándék, mely Fegyukin vizsgálóbíró és Borisz Davidovics kapcsolatát középpontba állítva kívánja feloldani és átívelni a különböző idősíkokban történő eseményeket, sok esetben nem működik, de találunk példát a jelenetek közti szerves illeszkedésre is. Ilyen a harmadik jelenet franciás szalonképe, ahol a nagyvilági dámák helyett görcsösen mozgó „balerinákat” látunk, egy végét járó arisztokrata réteg elevenedik meg. A rózsaszín báj a sötétszürke díszlet környezetében és a disszonáns zenei aláfestés által válik hátborzongatóan félelmetessé. A jelenet utolsó képe aztán egyértelműsíti az addig sejtett gondolatot: a hölgyek „megkövült szobrokként” kerülnek kompozícióba, mint egy elmúlt kor relikviái. E „báli tabló” a negyedik jelenetben átvált a kivizsgálások megalázó és brutális képébe, Marja Gregorovna Popko (Varga Csilla) és az általa is képviselt orosz „elit” meghurcoltatásának mikro-történetébe.

Robert Raponja Danilo Kiš olvasatában a fősodor nem más, mint Boris Davidovics (Dimény Áron) és a vizsgálóbíró (Molnár Levente) kapcsolata. Lényegében egy hosszadalmas tényfeltáró kivizsgálás története, amelyben megelevenednek, de dekonstruálódnak is a múlt történetei, újraíródik a Borisz Davidovics-történet. Fegyukint ugyanis nem annyira Davidovics nevének tisztázása hajtja, hanem a forradalom eszméjéhez hű módon a mítoszrombolás, a Novszkijt körüllengő titok lerombolása, a valóság, a tények felderítése, egy életút kvázi racionalista feltérképezése. E lehetetlen próbálkozás vezeti Molnár Levente vizsgálóbíróját az őrület szélére, hiszen ebben a kétpólusú kapcsolatban Dimény Áron Davidovicsának néha sokat- máskor semmitmondó hallgatása lerombolja az életrajz „korrigálásának” szándékát, továbbra is fenntartva a titokzatosság feszültségét.

Molnár Levente Fegyukinja nemcsak a színpadi történések kulcsfigurája, hanem a színészi munka szempontjából is kimagaslóan erős, sokszínű és precíz játékot hoz az előadásba. Mondhatni úgy húzza maga után az előadást, mint a Borisz Davidovics letartóztatásának jelenetében a vasúti kocsit. A színészi játék és a titokteremtés kapcsán izgalmas megoldásnak bizonyul Zinaida Mihajlovna (Györgyjakab Enikő) figurája, aki az előadás elején, mint igazi forradalmár nő jelenik meg, csak lassanként válik „szovjet-vörös” ruhás „álomképpé”, nem annyira testi, mint szimbolikus jelenlétté. Kihasználatlan ugyanakkor az előadásban az őrökből, foglárokból, katonákból összeálló tömeg, akiknek arcáról inkább a bárgyúság, mint a gonoszság olvasható le. Hasonló módon képlékeny és sokszor kihasználatlanul marad a tér is, amelynek központi eleme a színpadot vízszíntesen elválasztó vasúti sín és vagon illetve a felügyelői asztal. Ez utóbbi, mint a kihallgatások legfontosabb kelléke jó megoldásnak bizonyult: nemcsak a mögötte ülő státusát kívánja aláhúzni, állandó közelsége kényszerítőleg is hat.

Robert Raponja kolozsvári rendezésében Danilo Kiš, a diktatúrák rideg gépezetére reflektáló szövege sajnos nem igazán talál színpadi/ színházi helyzetre, ahol meg kifejezést nyerhetne, ott könnyen átcsúszik közhelyes, vagy legalábbis evidens „illusztrációba”. Talán az előadás utolsó jelenetének záró képében találkozunk ezzel a sajnálatos helyzettel a legvilágosabban. Romantikusan klasszikus kép: hóesés közepette keresik hozzátartozóikat az asszonyok, majd hirtelen vibrálás töri meg a fájdalmas képsort, gyilkolásba, brutalitásba csap át a jelenet. A záró képben először a háttérben látjuk az összerogyott Boris Davidovicsot, majd a reflektor az írógépre fókuszál, a lehető legátláthatóbban utalva az írott hagyaték maradandóságára.

"Kisvárdájn"

2008-05-25T03:31:00.000-07:00

Csütörtök (június 19.)
15:30
Kökény Matyi - Főtéri Színpad - a budapesti MILLENÁRIS előadása.
18:00
Liliomfi - Művészetek Háza - a beregszászi BEREGSZÁSZI ILLYÉS GYULA NEMZETI SZÍNHÁZ előadása.
21:00
Kicsik és polgárok - Rákóczi-stúdióterem
A Szabadkai Népszínház előadása
Péntek (június 20.)
10:00
A rettentő görög vitéz (bábjáték) - Kamaraterem - a budapesti STÚDIÓ "K" előadása.
16:00
Yerma - Rákóczi-stúdióterem
18:00
Az ajtó - Művészetek Háza
A Szatmárnémeti Északi Színház előadása
21:00
Godspell - Várszínpad
Nagyvárad
Szombat (június 21.)
11:00
Hüvelyk Matyi - Kamaraterem
Brighella, Szatmárnémeti
14:00
Hüvelyk Matyi - Kamaraterem
Brighella, Szatmárnémeti
15:00
A Janika (színmű) - Rákóczi-stúdióterem - a kassai KASSAI THÁLIA SZÍNHÁZ előadása.
15:30
FAME (Hírnév) (musical) - Főtéri Színpad
Részletek
17:00
Háztűznéző (komédia 1 részben) - Művészetek Háza - a beregszászi BEREGSZÁSZI ILLYÉS GYULA NEMZETI SZÍNHÁZ előadása.
20:30
Elektra - Várszínpad
Székelyudvarhely
22:30
Szomorú vasárnap - Művészetek Háza
A Szabadkai Népszínház előadása
Vasárnap (június 22.)
11:00
Plüm-Plüm kalandjai - Kamaraterem
Lilliput, Nagyvárad
14:00
Plüm-Plüm kalandjai - Kamaraterem
Lilliput, Nagyvárad
15:00
Nick Carter - Rákóczi-stúdióterem - a debreceni CSOKONAI SZÍNHÁZ előadása.
15:30
Ünnep - Főtéri Színpad
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió előadása
17:00
Hogyan ettem kutyát? - Coffein Kávéházi Klub - a budapesti SZKÉNÉ SZÍNHÁZ előadása.
19:00
Nóra - Művészetek Háza
A Marosvásárhelyi Akadémiai Műhely előadása
21:00
A bor - Várszínpad - a komáromi KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ előadása.
Hétfő (június 23.)
15:00
Anyám azt mondta, hogy ne! - Rákóczi-stúdióterem - a komáromi KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ előadása.
15:00
Rocky Horror Show - Tornacsarnok
Újvidék
15:30
Ünnep - Főtéri Színpad
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió előadása
18:00
Világtalanok - Művészetek Háza
Gyergyószentmiklós
21:00
Hyppolit, a lakáj - Várszínpad
Kassa
Kedd (június 24.)
15:30
A helység kalapácsa - Főtéri Színpad
A Dunaszerdahelyi Epopteia Társulási Műhely előadása
16:00
De mi lett a nővel? - Rákóczi-stúdióterem
A Temesvári Csiky Gergely Színház előadása
18:00
George és Lennie - Művészetek Háza - a sepsiszentgyörgyi SEPSISZENTGYÖRGYI TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ előadása.
19:30
Rocky Horror Show - Tornacsarnok
Újvidék
21:00
La Mancha lovagja - Várszínpad
Csíkszereda
Szerda (június 25.)
15:30
A helység kalapácsa - Főtéri Színpad
A Dunaszerdahelyi Epopteia Társulási Műhely előadása
16:00
Nő a múltból - Rákóczi-stúdióterem
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadása
18:00
Bernarda Alba háza - Művészetek Háza
Újvidék
21:30
Figaro házassága - Várszínpad
Gyergyószentmiklós
Csütörtök (június 26.)
15:00
Paravarieté - Rákóczi-stúdióterem
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása
18:00
Yvonne, burgundi hercegnő (előadás 2 részben) - Művészetek Háza - a sepsiszentgyörgyi SEPSISZENTGYÖRGYI TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ előadása.
21:30
A Pál utcai fiúk - Várszínpad
Péntek (június 27.)
15:00
Közeleg az idő - Rákóczi-stúdióterem
Temesvár
15:30
Commedia dell'arte - Főtéri Színpad
Az Újvidéki Akadémia előadása
18:00
Love and Money (előadás 2 részben) - Művészetek Háza - a székelyudvarhelyi NÉZŐPONT SZÍNHÁZ előadása.
20:00
Fábry Sándor műsora - Várszínpad
21:00
Rocky Horror Show - Tornacsarnok
Újvidék
21:00
Urbi et orbi - Rákóczi-stúdióterem
23:00
Rudolf Hess tízparancsolata - Kamaraterem
Szombat (június 28.)
13:00
Commedia dell'arte - Főtéri Színpad
Az Újvidéki Akadémia előadása
15:00
Tóték - Rákóczi-stúdióterem
A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem előadása
17:00
Mesterek és tanítványok - Művészetek Háza
Közös produkció

Lullaby

2008-04-27T11:30:00.000-07:00

Passport, de minek?

2008-04-19T04:57:00.000-07:00

A Benoit Vitse által vezetett, 2003 óta működő lakótelepi színházi műhely Passport előadása nehezen nevezhető „profi” színházi alkotásnak, sokkal inkább hasonlít amatőr, vagy műkedvelő produkcióhoz. Bár kétségkívül izgalmas és még mindig aktuális társadalmi problémával– a határátlépés– áll elő, de sajnos ami a színpadi megvalósítást illeti, nem jön létre színpadi alkotás, sem a színészek sem pedig a rendező részéről. Mi több, az sem igazán indokolt, hogy a főként Európa és a harmadik világ problémájaként értelmezett határ-kérdés (a szabadság korlátozása) megjelenítésének miért a színház műfaját választotta a rendező. Benoit Vitse rendezői koncepciója ugyanis elsősorban társadalom- politikai szempontból közelít a témához, nem pedig színházi szituációkat, helyzeteket keres, ezáltal az előadás nem marad egyéb, mint egy szociális kérdés vizuális- auditív, kvázi performatív ábrázolása.

A színészek számára – akik sokszor láthatóan nem tudnak mit kezdeni a csak „elméleti” szituációkkal – fontos lenne releváns helyzeteket generálni, hiszen sem egymáshoz való viszonyuk, sem pedig színpadi jelenlétük nem indokolt. Az Ateneu előadása tehát lényegében nem nevezhető másnak, mint egy társadalmi probléma akcióművészeti lereagálásának.

Jövő tavaszi Reflex

2008-04-18T05:33:00.000-07:00

2009 tavaszán Sepsiszentgyörgyön irtó nagy színházi buli lesz: Reflex-Nemzetközi Színházi Biennálé. Az esemény apropója: a Tamási Áron Színház 60-ik életévét tölti...
A meghívottak közt vannak:

berlini Deutsches Theater

Teatr Wspólczesny

Compagnie Josef Nadj

A „szalon- darabtól” az életízű Moliére-ig

2008-04-10T08:51:00.000-07:00

A Babes- Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának IV. éves színész hallgatói egy viszonylag keveset játszott Moliére drámát állítottak és gondoltak színpadra. Az 1672-ben íródott Tudós nők, amolyan szalon-dráma első látásra kevéssé keltheti fel érdeklődésünket, ami a színpadi szituációkat illeti, ez esetben viszont élő színpadi olvasattal találkozunk.

Keresztes Attila és a végzős színész- osztály Moliére könnyed vígjátékából szó szerint és átvitt értelemben is vérbő előadást hozott létre, ami csak foszlányaiban tartja meg a XVII. századi francia miliőt. A jelenetek végén felcsendülő rokoko zene inkább elválasztja a jeleneteket, mint illusztálja a történetet, a rokoko stílusú aranyozott asztal is csak a polgári hóbort kelléke, hiszen a szereplők mindenre használják kivéve, ami eredeti funkciója lenne: írás helyett ülnek rajta, kapaszkodnak az asztallábba. Itt a zongora sem használható egyébre, mint italosüvegcsék elrejtésére, melyeket aztán alkoholista rítussan fogyaszt el Chrysale (Balázs Csaba). Még a korhű öltözékkel és sminkkel ellátott Jegyző (Fogarasi Alpár m. v.) is csak dekor, kellően civil ahhoz, hogy ne engedjen következtetni személyének színpadi jelentőségére. Az értelmezett, vagy átértelmezett Moliére- játékra erősít rá a tér- jelmez- és díszlethasználat is, hiszen a Harag György Stúdióterem szűk terében nem adatik meg a nézőnek, hogy kellő távolságból szemlélje az eseményeket, akaratlanul is „belebotlik” a színészekbe. A díszlet és a térszervezés középpontjában egy piros csipkézett kanapé áll, mely egyaránt „helyszíne” a társasági- és magánéletnek: a grammatikáról tartott vitának és a szexuális feszültségek levezetésének. A jelmezben is (Bianca Imelda Jeremias munkája) társítva van a csipkézett szoknya a mai csíkos kesztyűvel (Henriette esetében).

A rendezői megoldások lényegében a színészi játékba kódoltak, a helyzet csak ürügy a gazdag színészi játék kibontakoztatásának érdekében. Henriette (Varga Andrea) ebben az esetben csak látszólag kulcsa az eseményeknek, lényegében ő csak elindítja a szituációk hosszú sorát, melyek vége nem vezet sehová, mint ahogyan a kétségbeejtő sznobériának sincs vége- hossza. Varga Andrea játékában így, egy dolog marad hangsúlyos: a tini lázadás és a mindenre– beleértve a házasságot is– fittyet hányás. Már a kezdő jelenetben ironikusan viseltetik Klitander (Köllő Csongor) szerelme iránt, a fordulat is mintha csak ellenkezésből következne be, anyja és testvére ellen. Henriettel szemben Köllő Csongor Klitandere elvből gunyoros (néhol agresszív) minden iránt, ami az arisztokrata tudáshajszát illeti, viszont tunya állítólagos szerelmét illetően, míg végül feladva az egészet, földön űlve várja a végkifejletet. Meghökkentően emlékezetes jelenet a fűrdőköpenyes széplélekkel, Trissotinnal (Galló Ernő m.v.) való jelenet, amelyben az egymás után elcsattanó pofonokból vértócsa származik.

A már többször hangoztatott sznobériát következetesen Philaminte (Balázs Csilla) és Armanda képviseli, akik rögtön kiájulnak a verseit franciául olvasó Trissotin előtt és hajtépve viseltetnek Mari, a szakácsnő helytelen beszéde iránt. Míg Balázs Csilla Philaminte-je egyenletes, de sokszínű színészi játékot hoz az előadásba, addig Magyari Ágnes Armandája kissé egysíkú, töretlen pátosszal játszik, ezért egy idő után unalmasnak érezzük, ugyanakkor néhol gátként is feszülhet e játék a többi szereplő viszony- meghatározásában. Kettejük ellenpontja Balázs Csaba alkoholista Chrysale-ja, aki a „szakácsnőcsábító” elnyomott férj komikus karakterét hozza.

A hálószoba- zajokat, a „bölcsesség szeretete” mögött/ fölött meghúzódó szexuális ösztönöket sejtető előadásban hangsúlyos szerephez jut Beliza és Maria. Gergely Tünde menyasszonyi- ruhás Belizája leginkább Lorca, minden áron frigyrelépni akaró nagymamáját idézi meg, mintegy frusztrált és öregedő (senkinek nem kellő) kéjenc hölgy, aki az etikettet felrúgva enyeleg a körülötte lévő férfiakkal. Máthé Annamária Maria-ja pedig egszerre tudatlan szakácsnő és rátarti nő, aki vágyat ébreszt munkaadójában.

A kolozsvári végzős színész osztály előadása nemcsak, hogy aktuálisra tudja hangolni Moliére drámáját, hanem teret enged egy főiskolás előadás lényegi meghatározójának, azaz a színészi alakításoknak. Ebből a nézőpontból, a sziporkázó alakítások miatt megbocsájtható a néhol önkényes, vagy eröltetett rendezői koncepció.

bouffon [Strange fruit]

2008-03-16T04:00:00.000-07:00

www.strangefruit.net.au

ikonosztáz

2008-02-24T10:27:00.000-08:00

Yerma reloaded

2008-02-16T02:06:00.000-08:00

Gyergyószentmiklós után másodszor Lorca Yerma című drámája, ezuttal Székelyudvarhelyen, Tompa Kára főszereplésével. Az előadás rendezője Csurulya Csongor.

A viaszbabák romlásáról egy operett hamvain

2008-02-07T06:16:00.000-08:00

Galgoţiu színpadra idézi a halált,vagy ha pontosabban szeretnénk fogalmazni, akkor a romlást, a lemálást, egy elkerülhetetlen bomlási folyamatot: lassan és csendesen, apró rezdülésekben. E bomlásnak a Vadásztársaság estében nincsenek kimondott külső jelei: nem omladozik a kárpit, nem esik darabokra a bedöltött csempekájha, hanem sokkal inkább a személyiség esik szét darabokra. Both András díszlete a befele dölt falakkal, a medöltött tűzhellyel, a jelzésszerűen megmutatott erdővel egyszerre keltik az összeomlás érzését és valahogyan a libegés látszatát. A bomlás belülről fakad, a személyiség legmélyéről és kiegészül a beesett szemek, az elmosódott arc rángásával, a mozdulatok szaggatottságával. Emlékezetes pillanat az előadásban Anna, a szakácsnő (Györgyjakab Enikő) arctól- arcig rohanása és az ezt követő borzalmas ijedtség, mely mintegy felismerésként torzítja el arcát. Talán a „századvégi társaság” legtisztább tagja Anna, hiszen ő az, aki minden máztól mentes, aki legőszintébben szembesül a „romlandósággal”.

Bernhard Vadásztársaságában, Dragoş Galgoţiu kolozsvári rendezésében ötvöződik a teatralitás a nosztalgiával és a haldoklással. Péter Hilda Tábornoknéjában egyszerre láthatjuk az arisztokratikus sznobéria tipikus mozdulatait és ezen gesztusokat átitató betegességet, amely sok esetben idegbajos kacajba fordul át. Minderre csak ráerősít az elmosott rúzs és a beesett szemek látványa. Teljes ellentét feszűl a párizsi szalonok méltóságteljes ruhája (Doina Levintza jelmezei) és viselőjének arca, mozdulatai közt. Bíró József Tábornoka is szélsőséges figura, egy radikálisan erős diktátor elborult elmével, ugyanakkor sérült és sérthető fizikummal. E két központi karaktert némileg ellensúlyozza a többnyire háttérből érkező groteszk bájjal rendelkező „csoport”. A két miniszter egyszerre chaplinesen nevetséges és arisztokratikusan szánalmas alak, a magyar operettvilágból ismert monoklis- grófos figura. Molnár Levente és Sinkó Ferenc Miniszterei játszadoznak a halállal, bohócként folytják meg egymást a telefonhuzallal, összeesnek és talpraállnak. A Herceg és Hercegnő, Galló Ernő és M. Kántor Melinda játékában tipikusan múlt századeleji babaszoba játékai elevenednek meg: a piruettező balerina és az őt megmentő herceg.

Az önmaga szellemi és társadalmi valóságába bezárt társaság moralizáló,filozófáló kritikusa az Író alakja, aki nemcsak egy bizonyos kor és társadalmi réteg fölött mond ítéletet, hanem az ezzel együttjáró attitűd halálát, vagy legalábbis haldoklását igyekszik tudatosítani. Dimény Áron Írója nem fölötte áll a vadásztársaságnak, hanem benne van. Csehov-i szereplőket megidéző dekadens, a már befutott valamint a megnemértett iró alakját hozza, Trigorin és Trepljov alakösszevonása érződik a Vadásztársaság Író- alakjában, és ennél sokkal több is: szenvedője, ugyanakkor létrehozója egy haldoló operettnek(?).

Tizenegy szarvasagancs, tizenegy szereplő: mindannyian trófeák „legszebb vadászházaink egyikében, a külvilágtól tökéletesen elvágott vidéken”...

Dragoş Galgoţiu előadásába - mely operett, tragédia és komédia egyszerre- tükörként működő fém- sétányon érkeznek a szereplők, a szöveg, amelyet mondanak, lekövethető a gesztusokban, mintha a szövegmondás és testjáték követné a Bernhard-i dráma (líra és próza is egyben) sórtöréseit, kiemeléseit. A látvány precíz és magávalragadó, ugyanakkor disszonáns is. A Strauss keringők, az Oszták- Magyar Monarchia udvari báljainak könnyed és romantikus zenéi, itt finoman becsempészett disszonanciával csendülnek fel. A csillárba, a kecses gyertyalángot imitáló égők mellé, nagyteljesítményű, kirívó izzó kerül, amelynek falfehér fénye az addig kiegyensúlyozott teret is megbomlasztja.

E végletes teatralitásban, az operettek látszatvilágát megidéző „reálban” a „szuvakkal” belülről, láthatatlanul romló és lassan eltűnő erdő képe lehet a legtalálobb hasonlat mindarra, ami a vadásztársaságot, a felszín alatt lassú haldoklásra, biztos halálra ítéli. A fehér madarat esetlenül eregető, önmagára gesztusokat erőltető, a vörös selyem- függöny előtt látszatot teremteni próbáló Tábornokné hasonmása (Varga Andrea) vagy az Író hasonmásának (Köllő Csongor) első jelenetbeli megnyilatkozásai mind- mind a feltartóztathatatlan romlást, szétesést idézik meg.

A vadásztársaság szereplői, tagjai végül mintegy operett- relikviaként, tárgyá minősült viaszbabaként állnak rá a „tükör- sétányra”. Dragoş Galgoţiu rendezésének legnagyobb erénye, hogy a halált nem meghalásként, hanem értelemvesztettségként, bomlásként és a látszat málásaként állítja színpadra.

Fotók: Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az operett, mint tragédia és komédia

2008-02-03T06:32:00.000-08:00

A viaszbabák romlásáról, avagy az operett, mint teatrális és tragikus színházi forma.
folytatása következik...

Thomas Bernhard: A vadásztársaság, KÁMSZ- 2007/2008-as évad
Kapcsolódó: Györffy Miklós tanulmánya Thomas Bernhard magyarországi recepciójáról: itt

Akropolis

2008-02-01T07:39:00.000-08:00

Furcsa mód, talál az ember ilyen videókat is ama bizonyos videós portálon.
Az egérfaroknyi részlet Grotowski: Akropolis-ából származik.

... na meg az Álhatatos Herceg

Színházi elmetorna 1939-ből

2008-01-27T05:37:00.000-08:00

Na ez vetekedhet bármelyik "kortárs" sztármagazin hasonló rovatával...

Komikák, tragikák és túlérett primadonnák- 1937

2008-01-26T05:17:00.001-08:00

Bethlen Margit grófnő színházi levele 1937 októberéből elvárásaimat felülmúlva nem egy naiv kritika hanem frappáns beszámoló három operettről intrikusan, mégis valamiféle nézői hozzáértéssel. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy a szerző vélhetően nagy tekintélynek számított a "szakmában", nem holmi olvasói, nézői levél.
Három operettre esik a választás annak elenére, hogy "a nagy operettek és a nagy operett-primadonnák kora lejárt": Városi Színház- Éva a paradicsomban című produkciója, Terézkörúti Színpad- Mit járkálsz mesztelenül és a Békeffi László Pódium c. kabaréja.
Olyan nevek fordulnak itt elő, mint Kabos Gyula, Neményi Lili, Latabár Árpád stb. Na és ne feledkezzünk meg a szerzőkről sem: Kellér Dezső, Solt Endre, Szilágyi László...
Izgalmas színházi csemege, megéri beleolvasni.

A primadonna visszatér...részletekben

2008-01-26T04:47:00.000-08:00

A folyóirat gyűjteményemben bukkantám ra azokra az 1937 és 1939 között megjelent színházi újságokra, amelyeket most utánközlök. Hihetetlen izgalmas darabokról van szó: az akkor aktuálisnak számító "Világhíradó", vagy "A primadonna visszatér" rovatokra gondolok, de sok más hasonló számomra csemegének számító cikk, interjú és beszámoló, valamint reklám bukkent elő a családi archívumból.
Elsőként Hevesi Sándor recenzióját teszem be, aki itt a "Színház" c. folyóiratban ismerteti Werfel próza-kötetét.

premiére

2008-01-15T06:46:00.000-08:00

Daniel Keyes: Az ötödik Sally (rendező: Albu István)- Székelyudvarhely

Shakespeare: Sok hűhó semmiért (rendező: Kövesdy István)- Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem

bouquiner

2008-01-13T13:31:00.001-08:00

Georges Banu: A felügyelt színpad. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2007.

Sztanyiszlavszkij, Brecht, Artaud, Brook - néhány ismerősen csengő név a múlt századi európai színháztörténet területére kalandozóknak. De valóban ismerjük e művészek máig ható munkásságát, amely oly meghatározónak bizonyult? Kékesi Kun Árpád monográfiája a rendezői színház legfontosabb jelenségeinek áttekintésére vállalkozik. Nem pályaképeket rajzol meg, hanem a rendezésnek azokat a formációit emeli ki, amelyek a hatástörténet szempontjából megkerülhetetlen színházi alkotókhoz kapcsolódnak. Részletes leírását adja az egy-egy művész nevéhez köthető törekvéseknek a történelmi, társadalmi és lélektani irányultságú realista színháztól az epikus és a szegény színházon át a képek színházáig, a meiningeniektől Grotowskin át Wilsonig, de kitér az egyes korszakokat meghatározó színházi tendenciákra, erővonalakra is. A könyv "hátrébb lép egyet" a színháztörténeti és -elméleti írások zöméhez képest: nem általánosságban, nem csak egyes teljesítményeket kiragadva szól a rendezők tevékenységéről, hanem a belső összefüggések feltárásának igényével. S közben sajátos módon újraírja másfél évszázad európai színháztörténetét. Ezért bízvást tarthat igényt minden, a színház mint önálló művészeti ág iránt érdeklődő figyelmére.

Kékesi Kun Árpád: A rendezés színháza. Osiris Kiadó, Budapest, 2007.

Groteszk rablás

2008-01-11T05:12:00.000-08:00

Tamási Áron Színház- Szabin nők elrablása
Forrás: www.tamasitheatre.ro

Mennyi itt a patkány (?)

2008-01-09T04:59:00.000-08:00

Dürrenmatt: Csendestárs (rendezte: Zakariás Zalán)

Interferenciák négy felvonásban

2007-12-19T02:04:00.000-08:00

I. felvonás, Ivanov

A budapesti Katona József Színház Ivanov előadása lecsupaszított, a szó pozitív értelmében egyszerű előadás. Egyszerűségét az emberi kapcsolatok, viszonyok középpontba állítása adja, azon rendezési koncepció, amelyben minden „bravúros” megoldás nélkül bomlik ki a csehovi figurák sorsa. Nincs atrakció, mint ahogyan Ivanov (Fekete Ernő) életét is a totális értéktelenség, az unalom és az ebből eredeztethető őnsajnálat tölti ki. Az előadás díszlete (Khell Zsolt munkája) is erre erősít rá: régi, posztkommunista kultúrotthont imitáló tér, üres falak, néhol rideg faburkolat. Lehetne raktár is, az elhalt vágyak, álmok, a kiégett élet raktára. Mindez a korántsem reményteljes kép ugyanakkor szánalmasan nevetséges. Ascher Tamás Ivanov rendezése a fizikai és szellemi bukás pillanatában ragadja meg a drámát, de nem nagyítja fel Ivanov szenvedését, ellenkezőleg, szatirikusan kezeli. A komikum mondhatni adja magát, hiszen a fukarság (Csoma Judit Zinaidája), tetszelgés (Szirtes Ági Babakinája), unalom és önsajnálat- néhol önsajnáltatás- magában hordozza a komikus szituációt. Ascher ki is használja a lehetőséget, átfordítja őket helyzetkomikumba, amely ugyanakkor őrzi az érzés eredeti tartalmát: a zsigerből jövő elveszettségérzést, ha nem sikerül visszaszerezni a kölcsönadott pénzt; a tetszeni vágyást és az önválságot. Emlékezetes pillanat amikor Ivanov az olvasólámpa fényénél járkál félmesztelenül, minden erotikától mentesen láthatunk egy fiatal életúnt vesztest. Ehhez hasonló, őszinte pillanat Anna (Tóth Ildikó) és Ivanov dűhből, a lemondás érzésébe torkolló, közös cigarettázó jelenete.

A bonyolult emberi érzéseken és játszmákon túlmenően a budapesti társulat előadása más irányban is megfogalmazza a maga kritikáját, nevezetesen a problémákat érteni vélő értelmiségi magatartást is kritika alá helyezi, kiemelve annak komikus helyzetét (Máté Gábor Sabelszkij grófja). Ascher Tamás rendezésének díszlet- és jelmezhasználata (’60-as, ’70-es éveket idézi) ugyanakkor a társadalmi színtű tehetetlenségre is felhívja a figyelmet.

II. felvonás, Glückliche Tage

A tehetetlenség érzése bizonyos értelemben Samuel Beckett Ó, azok a szép napok drámáját is áthatja. Ebben az esetben leginkább a tehetetlenség elfogadásáról és a sajátos helyzetből származó apró őrömök felkutatásának érzéséről beszélhetünk . Ezt teszi Winnie (Stief Magda) is, aki mellkasig a földbe „ásva” örül egy hangyának, énekel és csak beszél, mintha a beszéd tartaná életben.

Sven Grunert Beckett rendezésében (Kleines Theater- Kammerspiele, Landshut) Winnie kiszolgáltatott: beszippantja a föld, a számára kiszabott idő is a végéhez közeledik. Ebben az „utolsó előtti időben” Winnie nem tehet mást, mint múltat idéz, imádkozni próbál és reményteljesen rácsodálkozik mindenre, ami még éltetőleg hathat. Stief Magda Winnie-je a belenyugvás érzését sugallja, mindezt magátólérthetődő természetességgel teszi.

Helmut Stürmer díszlete nem süppedő homokot használ, hanem annál sokkal masszivabb és szorítobb agyagtégla- porondot. A felfüggesztett köralakú tér és annak alsó részén elhelyezett mindenféle lomtárgyak egyszerre engednek asszociálni a mélységre és magasságra, azaz a földire és az „azon túlira”. A háttérben vetített mozgó felhők nem annyira az idő múlását hivatottak ábrázolni, mint inkább a rögzítettséget, az állandóság nyomasztó érzését. Ebben a megállt időben mégis van valami rend, Winnie belső rendje: csergőórára ébredés, fogmosás, szépítkezés és egy társ. Willy (Robert Spitz) kevéssé mutatkozik mégis jelen van, halljuk mordulásait, látjuk kinyújtott kezét, de legerőteljesebben Winnie teremti meg társának jelenétét. A beckett-i szereplő hol élő, hol csak megidézett figura.

A Kleines Theater előadása mindennemű derűlátása mellett egy kérdésre sarkall: valóban az abszurd fogalma az, amivel leginkább megragadható a 21. századi élethelyzet?

III. felvonás, Me acordaré de todos vosotros

A madridi Teatro de La Abadía Emlékezni fogok mindnyájatokra című előadása hangvételében és a színházi megoldások tekintetében is teljesen különbözik az előző előadások szemléletétől. Ana Vallés rendezésében valódi „örömszínházat” láthattunk, hiszen a spanyol társulat produkciója a maximális életszeretetről beszél a nonverbalitás, tánc és zene nyelvén. Az improvizatív előadás csak annyira rendezett amennyire az emberi érzések, tapasztalatok és emlékek rendezettek tudnak lenni. Ana Vallés csak formát ad az előadásnak , melyben a színészek mintegy önmagukat játszák, saját érzéseiket és emlékeiket hozzák felszínre. A képekbe íródó intenciók így sokrétűek és dinamikusak lesznek. Mindez elmondható az előadás nyelvezetéről is. A különböző műfajokat, művészeti formák az előadásban nem széttartanak, hanem szervesűlnek, egységes összművészeti alkotás jön létre. Megelevenednek képek Fellini, La dolce vita című filmjéből, Edith Piaf sanzonjai, a ’70-es évek spanyol és olasz tánczenéi csendülnek fel, mondat-töredékek hangzanak el Shakespeare, Oliver Sacks szövegeiből. A játék spontaneitása miatt könnyednek tünő előadás mégsem egy könnyű műfaj. Az előadás nagy feladatot mér a színészre: fontos szerephez jut a hang, a test és a mozgás. Emlékezetes Lola Manzano Marcellot csábító dala, vagy Cristina Arranz Babája, ahogyan Markos Marin vagy Rafael Rojas tánca is.

Az Emlékezni fogok mindnyájatokra olyan előadás, amely a nézőt is az előadás alkotójává avatja, nem is tehetünk egyebet ezen kavalkádban, mint hagyni magunkat belesodródni a játék forgatagába.

IV. felvonás, Garden of forbidden loves

A tiltott szerelmek kertje esetében nehezebben sikerül a nézőnek közelférkőzni az előadáshoz. A Yolande Snaith rendezte/ koreografálta táncszínházi előadás lényegében három részes mozgásra írt költemény, amely két színpadi előadásból és egy közbeékelt filmből áll. A végzetes hang kertje (Garden of Deadly Sound), az Abroszkert (film,Tablecloth Garden) és a Tiltott szerelmek kertje (Garden of forbidden loves) három különálló előadást képez, még akkor is, ha egy előadás három részeként látjuk. Az előadások közötti kapcsolatot az Anya figuráján (Yolande Snaith) kívül csak a koreográfus sajátos mozgásszínházi nyelve jelenti, hiszen a második részként látott film teljesen disszonánsként hat az előadás egészére. Nem a film tartalma- hiszen izgalmas térhasználatán túl a mozgáselemek is jólkomponáltak- a zavaró, hanem az élő produkció megszakítása egy felvétellel, mely mégcsak felül sem írja az addig látottakat, hanem megszakítja a színházi folyamatot.

Az első rész, két székre helyezett vesszőköteg közt vonzó- taszító Anya figurája az előadás utolsó részében visszaköszön. A jelenetek ebben a részben kevésbé békések, hiszen a háttér vetítővásznán a fekete esőernyők után repülőgépek bombázását, majd sűrű felhőket látunk. A jelenet elején „szüfrazsett- ruhában” kalaptartóval és kufferekkel érkező két nő is átalakuláson megy át, először repülős fejvédőben látjuk őket, a végén pedig virágmintás háziruhában. Az erőteljes mozgás egyszere sugall gondoskodást és rombolást.

A san diego-i IMAGOmoves előadása a nagyhatású képek és a kortárs táncelemek használata révén késhegyen mozog a túlértelmezettség és a dekódólhatatlanság között.

Nem titkos képek a Tiltott szerelmek kertjéből...

2007-12-12T05:51:00.000-08:00

forrás: www.huntheater.ro

Fesztivál top 5.

2007-12-12T04:15:00.000-08:00

Darvay Nagy Adrienne, színházkutató, színháztörténész:

1. Gianni Schicchi (Kolozsvári Állami Magyar Színház), Ványa bácsi (KÁMSZ)

2. –

3. Sirály (Szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház)

4. Ó, azok a szép napok (kleines theater – Landshut, Németország)

5. Ivanov (Katona József Színház – Budapest)

Hegyi Réka, kritikus:

1. Ványa bácsi és Sirály

2. Ivanov

3. Emlékezni fogok mindnyájatokra (Me acordaré de todos vosotros – Teatro de La Abadía – Madrid, Spanyolország)

4. Gianni Schicchi, Hosszú péntek (KÁMSZ)

5. Tiltott szerelmek kertje (Garden of Forbidden Loves – Yolande Snaith és az IMAGOmoves, San Diego, Amerikai Egyesült Államok)

Gergely Zsuzsa, rádiós művészeti műsorszerkesztő:

1. Emlékezni fogok mindnyájatokra

2. Ványa bácsi

3. Tartuffe (Stary Teatr – Krakkó, Lengyelország)

4. Ivanov, Sirály

5. A konyha (La cuisine – Théâtre Tattoo, Toulouse, Franciaország)

Musca Szabolcs, kritikus:

1. Ivanov

2. Sirály

3. Ványa bácsi

4. Emlékezni fogok mindnyájatokra

5. Gianni Schicchi

Köllő Katalin, kritikus:

1. Sirály, Ványa bácsi

2. Gianni Schicchi

3. Emlékezni fogok mindnyájatokra

4. –

5. Ivanov

Citromdíj: Koldusopera

Forrás: www.szabadsag.ro

Konyhanyelv

2007-12-11T02:07:00.001-08:00

Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál záró napján a délelőttönkénti szakmai beszélgetések sora is bezárult. A Toulouse-i (Franciaország) Tatoo Színház A konyha c. előadásának megbeszélése Visky András személyes tapasztalataival indított, majd ehhez kapcsolódóan tárult ki a „konyhaablak” az alkotói élmények és intenciók irányába. A néhol „konyhanyelvet beszélő” fórumon szó esett a konyha, mint köztér, mint a találkozások helye és e tér színházi használatának lehetőségeiről. A szerb származású, Franciaországban élő Mladen Materic rendező és Peter Handke interpretációjában a konyha olyan élettér, mely legfontosabb jellemzője az intimitás, a család magánéletének tere, ahol mindennemű álca nélkül „találkozhatunk”.

A Tatoo Színház létrejöttének körülményeire és a színészi munkára reflektálva Visky kiemelte, hogy a francia társulat „szökésben jött létre”, hiszen a színházi csapatot maga köré „rendező” Mladen Materic Jugoszláviából emigrált Franciaországba, ahol 1992-ben hozta létre színházát, a színészeket nem szelekció utján, hanem különböző műhely-munkák alkalmából ismerte meg. Az előadás műfaji kérdését taglalva a sokrétű színházi alkotóként ismert Mladen az akció- vagy cselekvésszínház műfajában/ fogalmában határozta meg saját alkotói világát. A konyha olyan előadás, amelyben keverednek a mozgásszínházi elemek apró gesztusokkal, rövis monológok vetített képekkel és látványszínházi elemekkel. A társulat egyik sajátossága ugyanakkor a színészekben rejlik, hiszen egyesek a cirkusz világából jönnek mások meg kortárs tánccal és mozgásszínházzal foglalkoznak. Mindezen műfaji kavalkád nem máshol, hanem stítusosan a konyhában találkozott vasárnap este a sétatéri színpadon.

Mit kezdünk Brechttel?

2007-12-11T01:58:00.000-08:00

A Temesvári Állami Német Színház csütörtök esti előadását követő, péntek reggeli beszélgetés kimondottan „kényelmetlen” hangulatban zajlott, köszönhető ez egyrészt a temesvári társulat amatőr előadásának, másrészt annak a kényszerhelyzetnek, hogy beszélgetés tárgyává kell tenni a fent nevezett produkciót.

Az alkotók sajnálatukat fejezték ki, hogy a „saját” terükhöz képest jóval tágasabb kolozsvári színpadra nem sikerült adaptálni a brecht-i drámát. Bertolt Brecht Koldusoperája a német társulat előadásában (Victor Ioan Frunză rendezése) nemcsak a térszervezés hiányosságai miatt volt nézhetetlen, hanem az igénytelen színészi munka és a rendezői olvasat közhelyessége miatt is. Minderre elégtelen válasz a társulat „adminisztratív” működésének taglalása. A 2006 májusában bemutatott előadás havonta egyszer vagy kéthavonta kerül a temesvári publikum elé, hiszen a társulat nemcsak a színház épületét, hanem közönségét is megosztja a magyar társulattal. Tompa Gábor kérdésére válaszolva, a német nyelvű színészképzés temesvári lehetőségeiről is szó esett. A társulat javarészt fiatal színészei az 1992-ben indult és a Temesvári Nyugati Egyetem Zene fakultásának keretében működő színészképző szakon végeztek.

Visky András, a mai Brecht- játszás lehetőségeit firtató kérdésére sem tudtak érdemben reagálni az alkotók. Simona Vintilă (Celia Peachum alakítója) a szerepépítésről és a dráma „örök aktualitásáról” beszélt, a társulat volt igazgatónője pedig a díszlet (Adriana Grand munkája) és a kellékek fontos szerepét emelte ki. Vélhetőleg ez volt a beszélgetés egyedüli izgalmasnak mondható gondolata.

Terek és emlékek

2007-12-05T04:19:00.001-08:00

Az interferenciák fesztivál ötödik napján többé- kevésbé kusza beszélgetésnek lehettünk tanui. A beszélgetés kuszaságát leginkább a többnyelvűséggel járó „kifejezési gondok” jelentették. A németországi társulat Beckett előadását vitató szakmai beszélgetésen a fordítási gondokból kifolyólag néhol „elbeszéltek” egymás mellett a résztvevők, mindamellett izgalmas gondolatok kerekedtek ki a vitából még akkor is, ha ezek nagyrészét nem követte részletező megbeszélés.

Az 1992-ben Sven Grunert által alapított Kleines Theater Glückliche Tage című produkciója kapcsán kibontakozó beszélgetés a színházi tér és a becketti szereplők közti viszony kérdését feszegette. A tér problémájára reagálva Grunert elmondta, hogy a „kis színház” megnevezés a társulat koncepcióját hivatott jellemezni. Olyan színházi formáról van szó, amelyben a szűkebb, intim tér meghatározza a közönséggel való kapcsolatot és az alkotás mikéntjét is. Mindez elmondható a vendég előadásra is, melynek izgalmas díszletén túlmenően a becketti karaktereket is közel hozza a nézőhöz. Visky András kérdésére, hogy milyen kapcsolat van a két szereplő, Winnie (Stief Magda) és Willy (Robert Spitz) közt, az alkotók a mérhetetlen szerelmet emelték ki. Robert Spitz ugyanakkor beszélt Willy megformálásának nehézségeiről, hiszen Willy csak néha-néha sejlik fel a színpadon, akkor sem mindig teljesen, csak a hangját halljuk, vagy kezét látjuk. Erről a mégis jelenlétről szólva Visky András a karakter „isteniségét” emelte ki.

A szerda reggeli beszélgetés, az előző napitól eltérően jóval lazább, kötetlenebb hangulatban folyt, köszönhető ez egyrészt az előadás hangulatának, másrészt az alkotók pozitív jelenlétének. A Teatro de La Abadía Emlékezni fogok mindnyájatokra (Me acordaré de todos vosotros) alkotói beszéltek a madridi színházhoz fűződő kapcsolatukról, a színház sajátosságáról és nem utolsó sorban az előadás létrejöttének körülményeiről. A szakmai beszélgetés ez alkalommal nem az előadás értelmezési lehetőségeire koncentrált, hanem a színészek személyes szerepépítését taglalta.

A Madrid központjában , egy kápolnában (erre utal az abadía megnevezés, mely magyarúl apátságot jelent) helyet kapó társulat életére fontos hatással van az épület atmoszférája, mely közvetett módón alakítja a próbafolyamat alakulását is. A szubjektív érzésekből, tapasztalatokból, emlékekből táplálkozó improvizatív jellegű előadás Ana Vallés rendezésében kap formát. Az alkotók kiemelték a kolozsvári közönség intenzív részvételét, amely nagy mértékben meghatározta a kedd esti produkció sikerét, a színészi munka „hömpölygését”.

Előadás, társadalom, dialógus

2007-12-05T04:09:00.000-08:00

Ki az Ivanov?- teszi fel a kérdést Visky András Ascher Tamásnak a vasárnap délelőtti beszélgetésen. Hasonló kérdés ( Ki Orgon?) fogalmazódik meg Mikolaj Grabowski fele, ezuttal Tompa Gábor részéről. Az elmúlt napok két előadásáról szóló szakmai beszélgetések, a hasonló fesztivál-beszélgetésektől eltérően, nem szakmai „kivesézésről” szóltak, hanem a fesztivál hitvallásához mérten színházi dialógusról, különböző színházi kultúrák párbeszédéről.

A Katona József Színház Csehov Ivanov (rendezte Ascher Tamás) és a krakkói Stary Teatr Moliére Tartuffe előadását követő beszélgetéseket nemcsak az alkotók jelenléte tette izgalmassá, hanem az általuk képviselt különféle színházi hagyományok vélhető találkozása tágabb régionk színházi tradíciójával. Néhány fókuszpontban összegezhetnénk a szakmai beszélgetések tematikáját: színház és társadalom, alkotás és környezete.

A budapesti társulat Ivanov előadása kapcsán csakhamar felmerűlt a fent vázolt kérdésből kibontakoztatva, az előadás díszlet- és jelmezhasználata kapcsán a történet idejének kérdése. Ascher Tamás, a kérdésekre válaszolva kihangsúlyozta , mintegy az előadás „főtézisévé” tette az értelmiségi magatartás szánalmas és komikus helyzetét, Ivanov (Fekete Ernő) már-már neurotikus önsajnálatát. Az Ivanov bizonyos értelemben egyszerre játszódik az ’50-es, ’60-as és ’70-es évek, illetve a rendszerváltást követő időszak Magyarországán, abban a „mélyszocialista életérzést” sugalló korszakban/ korszakokban, ahol furcsa módon keveredik a „modernitás építése” az (értelmiségi) bukás gyötrő érzésével, a reménykedés és gyanakvás emberi kapcsolatokat „átmosó” érzésével. Nemcsak a díszletválasztás (régi művelődésiházakat és kultúrotthonokat imitáló tér), hanem a szereplők közti viszonyok ellentmondásossága is erősíti azon rendezői intenciót amelyben Csehov drámája a modernitás kritikájává, az értelmiségi lét „totális kapitulációjának” (Ascher Tamás) szimbólumává válhat.

A Grabowski által rendezett Tartuffe is sajátosan reagálja le az aktuális lengyel (és nemcsak) társadalmi viszonyokat. Mint azt az alkotóktól megtudhattuk, az előadás az „újgazdag réteg” üres, értéknélküli világába adaptálja a drámát. A krakkói társulat művészeti igazgatója a próbafolyamatról beszélve kiemelte az előadás és a színészvezetés improvizatív jellegét, amelytől minden egyes előadás egymástól eltérő színházi élményt eredményez.

Az előadásokat követő beszélgetések sora holnap délelőtt folytatódik a németországi Kleines Theater- Kammerspiele társulat alkotóinak részvételével, a beszélgetés témáját a társulat Ó, azok a szép napok! című előadása adja, az előadás főszereplője a kolozsvári származású Stief Magda.

A filozófia káráról

2007-11-30T05:46:00.000-08:00

Érdekes bejegyzést olvashat a látogató, ha felkeresi a Pro Philosophia Alapítvány honlapját.
Nem tudom, hogy a szokásás félrecsatolásról, vagy szándékos bókról van-e szó? Döntés mindenképp szükséges, ha nem is az olvasó részéről, az alapítvány munkatársai felől mindenképpen.
Ime a bejegyzés:

Vendégkönyv
Beírás a vendégkönyvbe
Jelenleg 1 bejegyzés van a vendégkönyvben.Oldal: 1
Név
Bejegyzés
Leonard
Bejegyezve: 2007. nov. 11., vasárnap, 01.40.39 EET
Hey - want buy viagra for best prices? Buy viagra cheap Check it.

Na de azért felhívnám a figyelmét mindenkinek, hogy dec.1-én ünnepli fennállásának 10.-ik évfordulóját a fent nevezett kulturintézmény könyv- és folyóiratbemutatókkal.

Program itt.

Startol az Interferenciák Fesztivál

2007-11-29T01:36:00.000-08:00

Pénteken startol Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál. Néhány hírneves előadás és a fesztivál programja következik.

Ivanov (rendezte: Ascher Tamás)

Tartuffe (rendezte:Mikolaj Grabowski)

Ó, azok a szép napok (rendezte:Sven Grunert)

Emlékezni fogok mindnyájatokra (rendezte:Ana Vallés)

Koldusopera (rendezte:Victor Ioan Frunză)

A fesztivál részletes programja

Forrás: http://www.huntheater.ro/

Krétakör pe la noi

2007-08-21T09:46:00.001-07:00

A következő bejegyzést olvashatunk a Krétakör honlapján:

2007. szeptember 25.: Siráj TAM per 2 Fesztivál

2007. szeptember 26.: hamlet.ws TAM per 2 Fesztivál

Kódolva a bejegyzést: A budapesti Krétakör két előadással lép föl Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Mureseanu Szinház által szervezett fesztiválon, a TAM per 2-őn.

Hamlet.ws (rendezte: Schilling Árpád)

Sirály (rendezte:Schilling Árpád )

Forrás: www.kretakor.hu

Kibontja vitorláit a Bárka

2007-08-20T07:19:00.001-07:00

A Bárka szeptemberi bemutatója, már a szórólapon feltüntetett "neves filmesek" láttán is izgalmasnak tünik sokunk számára .
A Bárkás évadkezdés folytatásában, októberben látható majd Szász János rendezése.
Minden bizonnyal jelentős szinházi pillanatokban lehet részünk az ősz folyamán a Bárka fedélzetén.

Forrás: www.barka.hu

shalom

2007-08-20T06:15:00.000-07:00

...na csak annyit szerettem volna mondani, hogy shalom mindenkinek!!! ja és sikeres évadkezdést minden társulatnak.Remélem az idei évad tartogat néhány izgalmas szinházi produkciót.Hajrá!
Az évadkezdésről jut eszembe, hogy e hónap 21 és 25.-e között a Kolozsvári Állami Magyar Színház betekintést enged az évad elsőként bemutatásra kerülő előadás próbafolyamatába: Andrei Serban, Csehov Ványa bácsi-jának nyilvános főpróbáira hivatalos a nagyérdemű.

Ui.: Mindenkinek akinek inge és gatyája: Kellemes István-napi hajcihőt! Nekem egyik sem, én csak csendben mulatérozok a fent emlitetteken.

mouvement

2006-12-15T03:12:00.000-08:00

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyütes Mozgásszínházi Műhelye újabb kísérlettel mutatkozik meg.Ezuttal egy improvizációkból előadássá "gyúrt" játékot láthatunk.

A "teremt és éden" címet viselő trilógia, lényegében animációk sorozata.A trilógia három része:Teremtés, Éden és Párcipő...

Mindhárom rész három különböző rendező irányításával jött létre:Pályi János, Gyöngyösi Tamás,Veres András.

nouvelle"

2006-12-14T07:40:00.000-08:00

Ben Jonson szövegéből, Ungvári Zrinyi Ildikó (dramaturg) munkája nyomán,Béres László rendezésében láthatjuk a Rókajáték című sorskomédiát (vs. pénzkomédiát) a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió előadásában.Főszerepben Salat Lehel(kolozsvári színház színésze).

Zalán Tibor:Katonák, katonák c. drámájának ősbemutatóját láthatjuk az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában.Az előadás rendezője:Pinczés István.

nouvelle'

2006-12-13T10:20:00.000-08:00

Több új bemutató is volt az elmúlt hetek erdélyi színterén, ezekből csemegézek ez alkalommal a teljesség igénye nélkűl...

Lear király (rendezte:Bocsárdi László)-a sepsiszentgyörgyi előadás több szempontból is felhívta magára a figyelmet:egyrészt Bocsárdi László mondhatni "duplett Lear-t" rendez (a Tamási Áron Színház előadásának alter ego-ja a budapesti Nemzeti Színházban kerűl bemutatásra 2007 februárjában), másrészt szerepcsere történt.A Bolond szerepében Bicskei Zsuzsanna helyett B.Fülöp Erzsébetet(a marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésznőjét) láthatjuk.

Hosszú péntek a címe Visky András színpadi művének, mely Kertész Imre:Kaddis a meg nem született gyermekért c. regényének "átirata", és amelyet Tompa Gábor rendezésében láthatunk a kolozsvári teátrumban.

Strindberg Julie kisasszony-a került bemutatásra a Nagyváradi Állami Színházban.Rendezője Funk Iván, a budapesti végzős rendező-osztály hallgatója. Julie kisasszony szerepében Tóth Tünde.

journal théatre

2006-12-12T09:20:00.000-08:00

Pár kűlföldi színházi lapra bukkantam...

Theatre Forum-angol nyelvű lap

Theater Heute-német nyelvű lap

Comparative Drama-drámatörténeti folyóirat

bouquiner (könyvekben böngésző)

2006-12-12T07:35:00.000-08:00

A L'Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg Patrice Pavis Színházi szótára.A három francia kiadás után (1980,1987,1997), két évtizednyi késéssel magyar nyelven is olvasható a francia színházi iskola (szemiotikai iskola) legismertebb alkotójának összegző műve.

A dramaturgiától a színházi szövegek kortárs értelmezésén keresztül a posztmodern színházi gyakorlat lehetőségei- csak pár kiragadott téma a kötet tematikai sokoldalúságából.

A Teatralitás dícsérete a címe az OSZMI 2006-os kiadványának, mely a 20.század eleji orosz színházelméleti írásokból válogat.Eddig magyarúl kiadatlan orosz századeleji írások között megtaláljuk Meyerhold két reprezentatív írását(A vásári komédiáról valamint a Színház története és technikája) és több művészetfilozófus, színházteoretikus és gyakorlati színházi ember elméleti írását(Vjacseszlav Ivanov, Andrej Belij, Alexandr Blok, Valerij Brjuszov, Fjodor Szologub, Makszimilian Volosin, Nyikolaj Jevreinov )

Alter ego

2006-12-04T15:56:00.000-08:00

...ez most kivétel itt a színtéren, de annyira kedves dolog.(aki elkövette:Kata!!!)

Liliom, liliom...

2006-12-02T10:29:00.000-08:00

Molnár Ferenc:Liliom, Bárka Színház,

rendezte: Telihay Péter

forrás (fotó) : www.barka.hu

Empedoklész töredékek

2006-11-30T11:58:00.000-08:00

Hölderlin: Empedoklész, Bárka Színház

és a Maladype Társulat közös előadása

(rendezte: Balázs Zoltán)

...látványos előadással van dolgunk.ebben az

esetben a látvány szerves része az előadásnak(nem

dekor jellegű, mint oly sok esetben).A klasszikus

szöveg pedig kimondottan élő marad ,köszönhetően

a "töredékösszerázó" dramaturgiának és a gesztikus

helyzetbehozás sokszínű megoldásainak.

Empedoklész halotti tórján vagyunk.Az istenek

küldöttje, akár Empedoklész alter ego-ja,

folyamatosan(az egész előadás időtartama alatt)

teríti a halotti asztalt. Míg a végén pálcát törve, gregorián

hangsúllyal bíráskodik a szabadságtól megfosztott

Empedoklészen.

Hölderlin akár elégedett is lehetne Balázs Zoltán

alapos olvasatára utaló szövegkezelésével, a görög és

keresztény szimbólumrendszer finom és tiszta

összehozásáért (...)

szembenézés
alter ego
halál asztal
halál asztal

nők
jós
jós
Empedoklész(Kálid Artúr)
teríték
éji ebéd

szembesítés

vívódás

a kar

forrás (fotó) : www.barka.hu

egy kis muzsika

2006-11-22T10:56:00.000-08:00

videocska:

guignol pierot

2006-11-18T12:44:00.000-08:00